Ma Belle IV. befejező rész

...

Hatalmas füst gomolygott körülötte, de két alak mégis kirajzolódott. Egy füsttől bepiszkolódott szemüveg, s egy ismeretlen fej volt az első, amit észrevett.

• Jól vagy ? - kiáltotta oda. Marty csak köhögött, de közben bólogatott.
• Ő meg ki ? - emelte föl Ran a fegyverét Lionel-re célozva, aki erre védekezően fölemelte a kezét.
• A ti oldalatokon állok, a francia titkos ügynökségnek dolgozom és én is Fedort keresem. - Ran leeresztette a fegyverét, majd hozzátette – nem kell tovább keresned, elkaptuk. Észrevette Filip autóját és Elenát, aki még mindig ott állt esetlenül fogva a fegyvert, amit Lionel nyomott a kezébe. - És ő ki ?
• Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Lionel – Filip autójánál volt, meglátta a fegyvert az autóban . Azt mondta, hogy ismeri Filipet és nem tágít, találkoznia kell vele.

Filip a magával hozott láda titkos zsebéből elővett egy kis tűt és hosszú órákra elkábította Fedort. Kisietett megnézni mi robbant föl, s ami kint fogadta, arra nem volt fölkészülve. Egy egész csoport állt kint, meglátta Rant és a kormos arcú Marty-t, Lionelt és Elenát. Nem tudta összerakni a képet, hogy verődött össze ez a társaság, de ösztönösen Lionelnek ugrott, megragadta a nyakát és elkezdte fojtogatni.

• Mit akarsz tőlem? - kiáltotta rá, de társai leszedték róla és lefogták.
• Nyugi, a mi oldalunkon áll, ő is ügynök, itt Franciaországban – csitította Ran
  Kibontakozott a szorításukból,s még mindig Lionelhez szögezte a kérdést – mit akarsz tőlem ? A vonaton majdnem megöltél!
• Téged nem lehet megölni. - mondta, s a fején lévő sebhez nyúlt - Nézd meg most is itt vagy. A vonaton még nem tudtam, hogy ki vagy. A hotelben megelőztél. Antonióra állítottak engem is. Miután elmentél megnéztem a biztonsági felvételeket, és követtelek. Aztán Németországban kutattam utánad, megdöbbentett milyen jól küzdesz, tudtam, hogy valahonnan jó kiképzést kaptál.

Látszólag Filip megelégedett a magyarázattal, így most Elenához fordult.

• És te hogy kerülsz ide?
• Láttalak a hídnál, s miután elmentél el akarta lopni a kocsidat. - mutatott Lionelre -Nem tudom mit mondjak. - körbe nézett, a földön fekvő emberekre, a felrobbant furgonra, s a felfegyverzett ügynökökre.
• Nem lett volna szabad idejönnöd. Ez veszélyes!
• Nem tudtam, hogy kém vagy!

Ran, Marty és Lionel jobbnak látták most magukra hagyni őket, ezért bementek a sebesült Amberhez, hogy ott várják meg a segítséget.

• Hála Istennek, hogy nem esett bajod – mondta Filip és magához ölelte Elenát. Elena kicsit meglepődött a hirtelen jött öleléstől, de nem zárkózott el tőle.
• Filip -kezdte – ne haragudj, hogy úgy megsértődtem.

Filip eleresztette, fölemelte az állát, s a szemébe nézett – Nem haragszom. Örülök, hogy itt vagy. - gyengéd hangja megnyugtatta Elenát. Filip átkarolta Elena vállát, s így sétáltak be az épületbe, az ég besötétedett és kezdett egyre hidegebb lenni.

• Hogy sikerült az üzlet? - kérdezte Filip
• Képzeld fölmondtam.
• Nagyon helyes, egy ilyen különleges hölggyel nem lehet úgy bánni.
• Igazad volt – tette hozzá Elena. - Most mihez kezdesz?
• Azt hiszem kiveszek egy hosszabb szabadságot.



Elena csodásan érezte magát, elhatározták Filippel, hogy Párizsban maradnak karácsonyra és körbejárják az egész várost. Körútjukat természetesen a Eiffel-torony megtekintésével kezdték. A monumentális építmény tekintélyt parancsolóan magasodott föléjük, az ember porszemnyinek érezte magát alatta. A magasból letekintve pontosan kirajzolódott a város úthálózata, mely mérnöki precíz tervezést sugárzott magából. Ezt követően a Szajna partján sétálgattak, átmentek a hídon,s annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy egészen a Franklin D. Roosevelt térig eljutottak. Még nem volt késő, de az ég már sötétedett, s ezzel egyidejűleg százszámra felgyúltak az apró ünnepi égők. Az Av. Matignon-on folytatták útjukat, miközben le sem tudták venni a szemüket a kivilágított fákról, a sok csillogó díszítésről és kirakatról. Káprázatos látványt nyújtott a város, s amikor Elena meglátta Le Bristol szállodát, tátva maradt a szája. Az egész épület fényárban úszott, a sok csillogó égőtől.

• Bárcsak itt szállnék meg – mondta vágyakozva
• Szeretnéd látni belülről is ?
• Hogyne – vágta rá azonnal, de észbe kapott és helyesbített – de biztos méreg drága.
• Látod azt az erkélyt ott? - mutatott föl Filip egy utcára néző, kovácsoltvas kerítésű balkonra
• Persze, csodásan néz ki
• Akkor megnézzük – kezeit zsebre tette, s könyökét Elena felé mozdította felkínálva neki, hogy karoljon belé. Elena szófogadóan belekapaszkodott erős karjába, s együtt közeledtek a bejárat felé. A portás már mosolygott, amikor meglátta őket, s készségesen ajtót nyitott előttük. A hall rendkívül elegáns látványt nyújtott, makulátlan fehér, csillogó csempe, hatalmas, arany szegélyű függönyök, mahagóni bútorok. Volt egy kis rész kialakítva a várakozóknak, egy süppedős szőnyegen egy dohányzóasztal, előtte pedig egy kényelmes bordó kanapé. Elena már indult volna, hogy kényelembe helyezze magát, de Filip a recepció felé irányította. Elena hitetlenkedve ment mellette – csak nem akar tényleg kivinni az erkélyre- gondolta magában. Odaléptek a hosszú asztalhoz, de meg sem kellett szólalniuk, a recepciós üdvözölte Filipet és átnyújtott neki egy kulcsot.
• Te itt laksz ? - kérdezte döbbenten Elena
• Egy ideig
• Tele vagy meglepetésekkel

Megnézték a kilátást az erkélyről majd a szálloda éttermében gyertyafényes asztalnál vacsoráztak.

• Nekem most már mennem kell – szólalt meg Elena miután végeztek.
• Várj elviszlek, emlékszel itt a Mercédeszem ?

Sokáig autóztak a városban, Elena nem is emlékezett, hogy ilyen messze lenne a motel a belvárostól, Filip talán direkt megy hosszabb útvonalon. Már éjfél is elmúlt, mire megérkezett. Belépett a motel szobába, kezeiről lehúzta kesztyűit, sapkáját óvatosan levette, s az ajtó mellett felakasztott keret nélküli tükörben megigazította a sapkától lelapult haját. Ahogy magát nézegette, tekintete a tükörben az ágyra esett, ahol a párnáján egy furcsa piros színű dobozt látott. Közelebb ment, s egy doboz bonbont talált, mellette pedig egy üzenet kártyát, melyen ennyi állt: Ma belle, aláírás: Filip. Felpillantott és elmosolyodott. Már nagyon régen nevezték őt gyönyörűségnek.

(Írj hozzászólást, érdekel a véleményed)