Balerinák

A hosszú hallgatás után, most ismét egy sorozatot mutatok be nektek:

Bunheads

Michelle a fergeteges show-k városában Los Angelesben táncosnő, akinek minden vágya, hogy igazi szerepet kapjon, s hogy tehetségét végre egy neves rendező felfedezze. Nagy rajongója, Hubbel fülig szerelmes belé, elhalmozza őt ajándékokkal és virágokkal, hátha elnyeri a szívét. Michelle egy rosszul sikerült meghallgatás után, ahonnan kegyetlenül elküldték, teljesen maga alatt van, s így meggondolatlanul igent mond Hubbel házassági ajánlatára, rögtön meg is esküsznek s hazautaznak egy vidéki kisvárosba.
Bár eleinte jó ötletnek tűnt az egybekelés, már a megérkezésük pillanatában hatalmas meglepetés fogadja Michelle-t, aki akkor tudja meg, hogy Hubbel még mindig az anyjával él Fannival, aki fanatikus gyűjtő, a háza tele van kis dísztárgyakkal, nem mellesleg nincsen oda az újdonsült feleségért. Kapcsolatuk nehézkesen indul, de egy szörnyű tragédia idővel közelebb hozza egymáshoz a két nőt.
Fanni egy balett tánciskolát vezet, tanítványai hamar megszeretik Michelle-t, aki készségesen mesél nekik a meghallgatások, az előadások, a show-k világáról. 

Ma Belle IV. befejező rész

...

Hatalmas füst gomolygott körülötte, de két alak mégis kirajzolódott. Egy füsttől bepiszkolódott szemüveg, s egy ismeretlen fej volt az első, amit észrevett.

• Jól vagy ? - kiáltotta oda. Marty csak köhögött, de közben bólogatott.
• Ő meg ki ? - emelte föl Ran a fegyverét Lionel-re célozva, aki erre védekezően fölemelte a kezét.
• A ti oldalatokon állok, a francia titkos ügynökségnek dolgozom és én is Fedort keresem. - Ran leeresztette a fegyverét, majd hozzátette – nem kell tovább keresned, elkaptuk. Észrevette Filip autóját és Elenát, aki még mindig ott állt esetlenül fogva a fegyvert, amit Lionel nyomott a kezébe. - És ő ki ?
• Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Lionel – Filip autójánál volt, meglátta a fegyvert az autóban . Azt mondta, hogy ismeri Filipet és nem tágít, találkoznia kell vele.

Filip a magával hozott láda titkos zsebéből elővett egy kis tűt és hosszú órákra elkábította Fedort. Kisietett megnézni mi robbant föl, s ami kint fogadta, arra nem volt fölkészülve. Egy egész csoport állt kint, meglátta Rant és a kormos arcú Marty-t, Lionelt és Elenát. Nem tudta összerakni a képet, hogy verődött össze ez a társaság, de ösztönösen Lionelnek ugrott, megragadta a nyakát és elkezdte fojtogatni.

• Mit akarsz tőlem? - kiáltotta rá, de társai leszedték róla és lefogták.
• Nyugi, a mi oldalunkon áll, ő is ügynök, itt Franciaországban – csitította Ran
  Kibontakozott a szorításukból,s még mindig Lionelhez szögezte a kérdést – mit akarsz tőlem ? A vonaton majdnem megöltél!
• Téged nem lehet megölni. - mondta, s a fején lévő sebhez nyúlt - Nézd meg most is itt vagy. A vonaton még nem tudtam, hogy ki vagy. A hotelben megelőztél. Antonióra állítottak engem is. Miután elmentél megnéztem a biztonsági felvételeket, és követtelek. Aztán Németországban kutattam utánad, megdöbbentett milyen jól küzdesz, tudtam, hogy valahonnan jó kiképzést kaptál.

Látszólag Filip megelégedett a magyarázattal, így most Elenához fordult.

• És te hogy kerülsz ide?
• Láttalak a hídnál, s miután elmentél el akarta lopni a kocsidat. - mutatott Lionelre -Nem tudom mit mondjak. - körbe nézett, a földön fekvő emberekre, a felrobbant furgonra, s a felfegyverzett ügynökökre.
• Nem lett volna szabad idejönnöd. Ez veszélyes!
• Nem tudtam, hogy kém vagy!

Ran, Marty és Lionel jobbnak látták most magukra hagyni őket, ezért bementek a sebesült Amberhez, hogy ott várják meg a segítséget.

• Hála Istennek, hogy nem esett bajod – mondta Filip és magához ölelte Elenát. Elena kicsit meglepődött a hirtelen jött öleléstől, de nem zárkózott el tőle.
• Filip -kezdte – ne haragudj, hogy úgy megsértődtem.

Filip eleresztette, fölemelte az állát, s a szemébe nézett – Nem haragszom. Örülök, hogy itt vagy. - gyengéd hangja megnyugtatta Elenát. Filip átkarolta Elena vállát, s így sétáltak be az épületbe, az ég besötétedett és kezdett egyre hidegebb lenni.

• Hogy sikerült az üzlet? - kérdezte Filip
• Képzeld fölmondtam.
• Nagyon helyes, egy ilyen különleges hölggyel nem lehet úgy bánni.
• Igazad volt – tette hozzá Elena. - Most mihez kezdesz?
• Azt hiszem kiveszek egy hosszabb szabadságot.



Elena csodásan érezte magát, elhatározták Filippel, hogy Párizsban maradnak karácsonyra és körbejárják az egész várost. Körútjukat természetesen a Eiffel-torony megtekintésével kezdték. A monumentális építmény tekintélyt parancsolóan magasodott föléjük, az ember porszemnyinek érezte magát alatta. A magasból letekintve pontosan kirajzolódott a város úthálózata, mely mérnöki precíz tervezést sugárzott magából. Ezt követően a Szajna partján sétálgattak, átmentek a hídon,s annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy egészen a Franklin D. Roosevelt térig eljutottak. Még nem volt késő, de az ég már sötétedett, s ezzel egyidejűleg százszámra felgyúltak az apró ünnepi égők. Az Av. Matignon-on folytatták útjukat, miközben le sem tudták venni a szemüket a kivilágított fákról, a sok csillogó díszítésről és kirakatról. Káprázatos látványt nyújtott a város, s amikor Elena meglátta Le Bristol szállodát, tátva maradt a szája. Az egész épület fényárban úszott, a sok csillogó égőtől.

• Bárcsak itt szállnék meg – mondta vágyakozva
• Szeretnéd látni belülről is ?
• Hogyne – vágta rá azonnal, de észbe kapott és helyesbített – de biztos méreg drága.
• Látod azt az erkélyt ott? - mutatott föl Filip egy utcára néző, kovácsoltvas kerítésű balkonra
• Persze, csodásan néz ki
• Akkor megnézzük – kezeit zsebre tette, s könyökét Elena felé mozdította felkínálva neki, hogy karoljon belé. Elena szófogadóan belekapaszkodott erős karjába, s együtt közeledtek a bejárat felé. A portás már mosolygott, amikor meglátta őket, s készségesen ajtót nyitott előttük. A hall rendkívül elegáns látványt nyújtott, makulátlan fehér, csillogó csempe, hatalmas, arany szegélyű függönyök, mahagóni bútorok. Volt egy kis rész kialakítva a várakozóknak, egy süppedős szőnyegen egy dohányzóasztal, előtte pedig egy kényelmes bordó kanapé. Elena már indult volna, hogy kényelembe helyezze magát, de Filip a recepció felé irányította. Elena hitetlenkedve ment mellette – csak nem akar tényleg kivinni az erkélyre- gondolta magában. Odaléptek a hosszú asztalhoz, de meg sem kellett szólalniuk, a recepciós üdvözölte Filipet és átnyújtott neki egy kulcsot.
• Te itt laksz ? - kérdezte döbbenten Elena
• Egy ideig
• Tele vagy meglepetésekkel

Megnézték a kilátást az erkélyről majd a szálloda éttermében gyertyafényes asztalnál vacsoráztak.

• Nekem most már mennem kell – szólalt meg Elena miután végeztek.
• Várj elviszlek, emlékszel itt a Mercédeszem ?

Sokáig autóztak a városban, Elena nem is emlékezett, hogy ilyen messze lenne a motel a belvárostól, Filip talán direkt megy hosszabb útvonalon. Már éjfél is elmúlt, mire megérkezett. Belépett a motel szobába, kezeiről lehúzta kesztyűit, sapkáját óvatosan levette, s az ajtó mellett felakasztott keret nélküli tükörben megigazította a sapkától lelapult haját. Ahogy magát nézegette, tekintete a tükörben az ágyra esett, ahol a párnáján egy furcsa piros színű dobozt látott. Közelebb ment, s egy doboz bonbont talált, mellette pedig egy üzenet kártyát, melyen ennyi állt: Ma belle, aláírás: Filip. Felpillantott és elmosolyodott. Már nagyon régen nevezték őt gyönyörűségnek.

(Írj hozzászólást, érdekel a véleményed)

Ma Belle III.

...

Mivel tartott a főnökétől, a vonatról első útja egy telefonfülkéhez vezetett, ahol bejelentette, hogy megérkezett és várja a további utasításokat a találka helyére és idejére vonatkozóan. Már meg sem lepődött azon, hogy János nem örült az ily késői érkezésnek, s kelletlenül adta tudtára, hogy még aznap délben meg kell ejteni a találkozót egy belvárosi étteremben.

Elena előtte egy kis felfrissülésre vágyott, úgyhogy bejelentkezett egy olcsó motelbe a város szélén, lezuhanyzott, összeszedte magát s egy fekete kosztümöt öltött, hogy minél hivatalosabban nézzen ki. A megbeszélt hely egy ötcsillagos hotel Szajnára néző étterme volt – János hogy fog örülni a számlának, amit küld majd az ebédről – gondolta felderülve. Belépett, s a hely eleganciája azonnal magával ragadta. Ilyen kifinomult stílusú éttermet még nem is látott. Az asztalokat vázában álló fehér rózsák díszítették, a terítők halványzöld színűek voltak, s a helységet egy hatalmas kristálycsillár világította meg.

Mikor megérkezett és bejelentkezett a recepción, lesegítették a kabátját, s az asztalához vezették, ahol a francia üzleti partner már várta. Mikor meglátta Elenát, fölállt, kezet csókolt, s kihúzta számár a széket. Kellemesen megebédeltek, Elena megkóstolta a séf ajánlatát, majd az üzletre tértek. Az férfi illemtudó és előzékeny volt, Elenának nem volt nehéz dolga, s mindketten elégedetten búcsúztak el egymástól.

Az étteremből kifele menet a falon függő hatalmas tükörben elkapta saját tekintetét. Boldognak kéne lennie, hiszen itt van Párizsban, most ütött nyélbe egy fantasztikus üzletet, de valahogyan mégsem érezte magát kicsattanóan. Filip szavai újra és újra előjöttek, bár nem esett neki jól nyers modora, de végig kellett gondolnia mikre is hívta fel a figyelmét. El kellene gondolkodnia azon, hogy vajon elégedett-e jelenlegi sorsával. Változtatásra van szüksége? Ej mit tudhatja ezt egy idegen, aki szinte nem is ismeri – gondolta. Sétált egy ideig a parton, mire talált egy telefonfülkét, ahonnan tájékoztatta Jánost az üzlet kimeneteléről, s őszintén szólva jól esett volna neki az elismerés, egy-két jó szó, de ezeket hiába várta. Főnöke örömmel nyugtázta az előrelépést, s fejben már számolgatta is a jövőbeli bevételt, azonban felszólította Elenát, hogy mihamarabb térjen haza, s elmesélte neki miféle feladatokkal foglalatoskodnak odahaza. Elena úgy hitte ha már eljutott a divat fővárosába, körül szeretett volna nézni. János hallani sem akart róla, s szinte parancsolóan küldte el a reptérre, hiszen most már indítottak járatokat. Elena csalódottan hallgatta János szónoklatát a szorgalomról, a jó beosztott jellemzéséről, s szinte már nem is figyelt oda, kitekintett az üvegen, s amit ott látott, attól egyszerre megváltozott minden. Az utca túlsó végén egy fekete Mercédesz állt meg amiből nem más szállt ki, mint Filip. Sötétszürke öltönyt viselt halvány nyakkendővel, zsebében egy szál vörös rózsával, s fürkészően tekintgetett körbe, mintha az egész negyed képét az eszébe akarná vésni. Az órájára pillantott, egy kis kopottas, barna színű ládát húzott elő a kocsiból, slusszkulcsot a zsebébe süllyesztette, majd elindult a híd felé.

Ahogy a férfit figyelte, főnöke még mindig kitartóan magyarázott neki, de ő hirtelen félbeszakította.

- Bocsáss meg, hogy közbeszólok, de ne fojtasd!

- Ezt meg hogy érted ? - hangja meglepett volt, nem szokta meg, hogy csak úgy félbeszakítsák

- Nem lesz rá szükség, mert én itt maradok még pár napra, s ha ez nem tetszik, akkor felmondok – végre kimondta. Szinte maga sem hitte el, hogy képes rá, a sarkára állt, és ezúttal nem rejtette véka alá érzéseit. Szavait hosszú csend követte a vonal túlsó végéből, azt hitte János lerakta. Már keresgélte az aprót, amit majd bedob, ha még hosszabbra nyúlik a beszélgetés, de ekkor válasz érkezett.

- Ne őrülj meg! Nem értem mi ütött beléd.

- Egyáltalán nem becsülöd meg a munkámat, nem érzem magam jól ebben a munkakörben.

- Tőlem ne várd, hogy térden csúszva esedezzek a bocsánatodért! - kissé felemelte a hangját, lehetett hallani az idegességet.

- Akkor Isten veled! - Mérgelődő dünnyögés lett erre a válasz, majd a vonal megszakadt.

Filipnek a vonatról leszállva első útja az ügynökség párizsi központjába vezetett, ahol az előre megígért segítség már várta. Három embert küldtek mellé, hogy rendben menjen a bevetés, köztük volt Randolph, a kigyúrt égimeszelő, aki bár termete nem ezt sugallata, mégis hidegvérűségéről és precizitásáról volt híres. Rendkívül bölcsen tudott a hirtelen helyzetekben dönteni, rá mindig is lehet számítani. Marty volt Rannak szinte teljes ellentéte, kissé alacsony, véznább alkatú, kócos barna hajú, szemüveges de rendkívül fürge tagja a csapatnak, emellett ő volt a műszaki felelős. Termete miatt nem szívesen ment nyílt terepre, jobban szerette egy szűkös, sötét furgonban meghúzódva követni az eseményeket, navigálva,s segítve őket a környezet megtisztításával. Ő volt egy-egy bevetésen a központ, számítógéppel szinte bárhova bejutott. A csapat harmadik tagja egy új, ügynök volt, akit nemrégen helyeztek ki éles bevetésre. Amber, a szőke hajú, megnyerő külsejű fiatal kém repesett az örömtől, amikor meghallotta a hírt, hogy végre megbízatást kapott, s nem is akárkik mellett. Filip nem nagyon ismerte őt, de mint mindig, nem halasztotta el az aktájának az átnézését. Semmi szembetűnőt nem talált rajta, hasonló volt a többi ügynökéhez, meg voltak említve a helyek, ahol eddig szolgált, egy-két kitüntetés, az iskola, ahová járt. Nem látott benne semmi gyanúsat, hacsak nem azt, hogy egy ilyen fiatal kém itt kezdi a pályafutását.

Összeültek négyen, hogy megbeszéljék a bevetés részleteit. Elmondta Filip, hogy az átadás az úgynevezett Új-hídnál fog megtörténni, ahová minden bizonnyal egyedül kell mennie, de a többiek feladata lesz, hogy fedezzék őt és a távolból figyeljék.

Ran feladata volt a lehető legközelebb maradni Filiphez, turistaként egy fényképezőgépnek álcázott szuper érzékeny, optikai zoom-al rendelkező távcsővel egész idő alatt a nyomában lesz. Amber egy közeli háztetőn foglal helyet egy távcsöves puskával abban az esetben, ha valakit észrevétlenül le kéne szedni. Végül pedig Marty egy koszos fehér furgonból figyeli az eseményeket, hozzákapcsolódik a térfigyelő kamerákhoz, s létrehozza a kapcsolatot a csapat tagjai között.

Nem telt bele sok idő, a vörös rózsát Filip öltönyén hamar észrevették, s egy hosszú fekete limuzin parkolt le közvetlenül mellette. Kinyílt az ajtó, s utasították, hogy szálljon be. Beült, s három kigyúrt, kopasz testőrrel találta szembe magát, akik rögtön ellenőrizték is, hogy nincs-e nála fegyver. Az egyik buldog rámutatott a barna ládára és morgott egyet, mire Filip felnyitotta a fedelét és biztosította arról, hogy kizárólag a titkos iratokat tartalmazzák. Gyanította, hogy a főnökük nincs az autóban, de miután megmotozták, intettek a sofőrnek, aki elindult. Az ablakok belülről is le voltak sötétítve, így nem tudta merre haladnak, csak remélte, hogy Marty érzékelte a jelet, melyet az órájában elrejtett nyomkövető sugárzott.

Ran, fotót készített az autóról, s nyomban motorra pattant, hogy követni tudja őket. Amber lesietett a tetőről a furgonba,s Marty navigálása segítségével követte a jeleket.

Az őrök egész úton meg sem szólaltak, kitartóan figyelték Filipet nehogy valami turpisságon kapják. Egyszer csak a hosszú luxusautó leparkolt, s Filipet kitessékelték az autóból. Egy üres raktárépületben lehettek, a koszos ablakokon nem lehetett se ki, se be látni. Volt még ott egy Fekete BMW- melyből kiszállt egy magas ötvenes, de jó állapotban lévő férfi. Látszott rajta, hogy rendesen karban tartja magát. Talpig fehérben volt, mint egy igazi kifinomult, a köznéptől elzárkózott multimilliomos. A három testőrt kiküldte, hogy a kapu előtt őrködjenek, s egy előre odakészített asztalhoz vezette.

A tökéletesen fehér, földig érő terítővel fedett asztal körül két szék volt elhelyezve egymással szemben.

• Foglaljon helyet – mutatott a székre, majd leült ő is. Intett a sofőrjének, aki még mindig az autóban ült,s az egy fém tálcát hozott elő, letette az asztalra, majd visszaült a kocsiba, de szeme végig a visszapillantó tükrön maradt.

A tálcán pénzkötegek tornyosultak, de az látszott, hogy nem a teljes összeg.

• Hol a többi ? - vonta föl a szemöldökét Filip
• Biztos helyen. Amint megkapom az aktákat, átadom a többit.

Eközben Ran és a többiek megérkeztek az elhagyatott környéken álló épülethez, ahol három őr fogadta őket. Ran közel hajtott a három férfihoz, akik azonnal gyanút fogtak, s a fegyverükhöz kaptak, de nem voltak elég gyorsak, Ran kifarolt a motorral, amivel felrúgta mindhármukat. A jármű füstölögve, az oldalára borulva csúszott tovább. Amber kiugrott a furgonból, védett helyre húzódott, s onnan vette célba az őröket, egyiküket megsebesítette, a másik kettő nem volt tiszta célpont.

Filip lassan felpattintotta a láda zárát, s felnyitotta a tetejét. Egy vaskos barna dossziét húzott elő, s az asztalra helyezte. Fedor arca láthatóan felderült, s már nyúlt is volna az aktáért, ha Filip nem rántja vissza. Szája legörbült, olyan arcot vágott, mint a kisgyerek, akitől elvették a játékát.

-Igor! – kiáltott oda a sofőrnek, aki rögtön tudta mit kell tennie, kinyitotta a csomagtartót, s kivett még egy tálca pénzt. Ismét visszasétált az autóhoz, de odakintről zajra lett figyelmes, közelebb ment az ablakhoz, fekete zakója ujjával letörölte a rárakódott port, s közelebb hajolt, hogy kilásson, ekkor viszont nagy csörrenéssel betört az ablak és egy vaskos test zuhant rá. A hatalmas súly alatt elterült, és rögtön elveszítette az eszméletét mind ő, mind az őr, aki ráesett.

Filip egy gyors mozdulattal felborította az asztalt és ráugrott Fedorra.

Fedor hanyatt vágódott a széken Filip súlya alatt, de fel volt készülve a hirtelen helyzetekre, így könnyedén ledobta magáról. Talpra állt, előrántotta fegyverét, és a hátára esett Filipre szegezte.

• Merész húzás volt, de most véged! Enyém az akta és enyém a pénz! Senki nem állíthat meg! - kiáltotta,. Kibiztosította fegyverét, lövésre készen, de ekkor újabb ablak tört be, egy lövés dördült el, s a fegyver kirepült a kezéből, pörögve csúszott a padlón. Amber mászott be az ablakon egy távcsöves puskával a kezében, melyet még mindig Fedorra irányított. Lassan közelített felé, de nem vette észre, hogy az őr alatt fekvő sofőr közben magához tért, s felé kúszott. Egy bicskát húzott ki a zsebéből. Filip észrevette, s odakiáltott Ambernek, de már késő volt. A sofőr belevájta Amber combjába a kést. Amber felsikoltott, a földre hanyatlott, de mielőtt újabb szúrásokat kapott volna, elsütötte a fegyvert, s a sofőr holtan nyúlt el előtte.

Filip kihasználta az alkalmat, talpra ugrott, s ismét nekitámadt Fedornak.

Ran meghallotta kintről Amber sikolyát,s a két félholt őrt maga mögött hagyva besietett az épületbe. Meglátta a földön vérző Ambert és a harcoló Filipet. Leguggolt Amberhez, letépte ingujját és odaszorította a nyílt sebre.

Az őr, akit még Amber sebesített meg, magához tért, s felmérve a helyzetet, elkezdett a furgonhoz kúszni. Mikor odaért egy órával ellátott szerkezetet erősített az autó aljára, s beindította a számlálót. Ekkor egy fekete Mercédesz tűnt fel a láthatáron, de nem törődött vele, azzal volt elfoglalva, hogy mentse a bőrét. Marty, aki a furgonban riasztotta a kommandósokat , ebből nem vett észre semmit. Az autó lefékezett az őr mellett, Lionel kiugrott belőle, s hatalmas ütést mért a még mindig csúszó-mászó férfira. Elena, aki az anyós ülésen ült, tágra nyílt szemekkel figyelte az eseményeket. Lionel kinyitotta az ajtót, kezébe nyomta a berettát, s utasította, hogy figyelje az eszméletlent. Odarohant a furgonhoz, feltépte az ajtaját, s kirángatta, a munkában elmélyülő Marty-t.

Hatalmas ütést kapott Fedor az arcába, amitől megtántorodott, de nem esett el, kezeit fölemelte, hogy védje magát, hiszen Filip megállíthatatlan volt.

Ran miután megbizonyosodott afelől, hogy Amber a körülményekhez képest el van látva, Filiphez szaladt, hogy segítsen cselekvésképtelenné tenni Fedort. Elkezdett rohanni, de le is lassított, mert Filip már a földön fekvő Fedor hátán ült, kezeit hátracsavarta és erősen tartotta. Ran beszólt fülesén Martynak, hogy hozzon bilincset, de nem kapott választ. Tovább szólítgatta, de semmi. Egymásra néztek Filippel és elkezdett az ajtó felé rohanni, amikor hatalmas robbanást hallottak odakintről. A fehér furgon a levegőbe repült.

(folyt.köv.)

Ma Belle II.

...

Hangos csikorgás rázta föl Elenát álmából, nagyot fékezett a vonat. Körülnézett, s látta utastársai is hozzá hasonlóan tanácstalanul néztek egymásra. Filpihez fordult, hogy megkérdezze, ő tudja-e mi történt, de a férfinek csak a hűlt helyét találta mellette. Fölállt, lehúzta az ablakot és nyakát nyújtogatva próbált információhoz jutni, de olyan sötét volt, hogy semmit nem látott.

Amikor Filip megbizonyosodott afelől, hogy Elena elaludt, halkan kisurrant a kabinból. Kiment a folyosóra, s a nyitott ablaknál a friss levegőn ácsorgott. Elővette a hotelszobában talált kis mandzsettagombot, s azt tanulmányozta. Biztosan valami drága öltönyről származhatott, hiszen nem volt kopott a festése, sőt akár az is lehet, hogy aranyból van. Szájához emelte, hogy megrágja, de ekkor egy éppen mellette elhaladó férfival összetalálkozott a tekintete. Egy szőke, bajuszos, hátrazselézett hajú férfi állt előtte. Az idegen arcán felismerés suhant át, majd az tettlegességig fajult. Karját fölemelte, s nagyot vágott Filip arcába a könyökével. A gomb kirepült a kezéből s az orra vére is eleredt, de mivel mindenre föl volt készülve, gyorsan tudott cselekedni, hamar ellentámadásba lendült. Hatalmasat rúgott a férfi térdébe, mire az összerogyott. Ekkor a zsebéhez nyúlt fegyver után kutatva, de a támadó hirtelen magához rántotta a lábait, így Filip hanyatt vágódott a földre. Mindketten talpra ugrottak, a férfi Filip mögé került a dulakodásban, s hátulról lefogta, mire ő egy gyors térdrogyasztással kicsúszott a szorításból, s a vállán keresztül előre dobta. A férfi megérezte a nagy esést, de eszében sem volt feladni a menetet, föltápászkodott, s nekiindult, karját fölemelte, hogy csapást mérjen Filip fejére, de ő izmos felkarjával hárította az ütést, elkapta a könyökét, közelebb lépett, másik kezével a nyakát fogta meg, s kigáncsolta, majd kezét kicsavarva hasra fektette, amivel biztosan a földön tudta tartani.

- Ki vagy és mit akarsz tőlem? - kérdezte fojtott hangon

Nem válaszolt, egyre jobban megfeszült, hogy kiszabaduljon a szorításból.

Filip odaszorította a fejét a padlóhoz, hogy ne tudjon mozogni, s próbálta tovább vallatni, de egy kóbor utas tűnt fel a folyosó végén. Megragadta a férfit, s kivonszolta a köztes térbe, ahol a falhoz lökte.

- Ki a megbízód? - kiáltotta most már dühösebben

A férfinek eszében sem volt megszólalni, megtalálta a vészféket, amit azonnal meghúzott, s a vonat csikorogva lassulni kezdett. A hirtelen fékezéstől mindketten elvágódtak, de a férfi immár kicsúszott a szorításból. Kinyitotta az ajtót és kiugrott az álló vonatból. Filip utána száguldott, s a földön kezdtek verekedni. Koromsötét volt ameddig csak a szem ellát, az egyedüli fényforrást a némelyik vagonban felgyúló világítás adta. Filip földre kényszerítette a támadót, s benyúlt a belső zsebébe, ahol egy útlevelet talált, de a férfi fölé kerekedett. Megragadta a nyakánál fogva és elkezdte fojtogatni, de Filip egy nagyívű karkörrel lesodorta a kezeit s kiegészítette egy jól irányzott jobb horoggal. Ekkor sípszót hallottak egy távol eső vagon felől. A hang irányába fordította a fejét, ezzel szem elől tévesztve támadóját, aki a helyzetet nyomban kihasználva egy rúgással a földre kényszerítette és a vonat alá kerültek. A hideg sínhez szorította Filip nyakát, várva, hogy a vonat újra elinduljon. A hatalmas fogaskerekek csikorogva mozgásba lendültek, jelezve az indulást. Fejét oldalra fordította, s szemével is meggyőződött afelől, hogy ha nem tesz valamit sürgősen, a jármű a fejét veszi. A férfi szorítása egyre erősebb lett, ahogy teljes erejével nyomta őt a földhöz. Filip minden energiáját mozgósítva kiszabadította egyik kezét, s egy hatalmas kővel fejbe verte a ránehezedő férfit, aki ettől eszméletlenül terült el mellette. Elgurult a veszélyes területről, de nem volt ideje megpihenni, hiszen a vonaton kéne lennie, csak akkor jut el Párizsba a találkozóra. A vonat egyre csak gyorsult, mire ő elkezdett sprintelni. A síneken futott, ahogy csak bírt, elugrott, s még éppen elkapta a hátsó korlátot. Így kapaszkodva repült egy ideig, de föltornázta magát a platz-ra, s bejutott az utolsó vagonba. Zihálva vette a levegőt, beletelt egy kis időbe, mire teljesen lenyugodott. Bement a mellék helységbe, s lemosta az arcára ragadt alvadt vért. Kilépve onnan szembetalálkozott Elenával, aki meglepetten nézett rá.

• Jól vagy? Elég rosszul nézel ki...
• Nincsen semmi bajom. Mit keresel itt ilyenkor az éjszaka közepén?
• Felébresztett amikor meghúzták a vészféket, kiment az álom a szememből.
• Akkor is jobb lenne visszamenni a kabinba, ki tudja milyen alakok járnak éjszaka errefelé.
• Ha annyira féltesz, miért nem jössz vissza te is?
• Nem bánom. - Ezzel kinyújtotta a kezét, mintegy előretessékelte Elenát, s mögötte haladt a kabin felé. Sajgott a feje az ütésektől, de fájdalmát ügyesen leplezte. Még sokáig beszélgettek, mielőtt nyugovóra tértek.

Korán reggel megérkeztek Münchenbe, ahol át kellett szállni a Strasbourg-i járatra. Beültek egy kávézóba az állomás közelében még indulás előtt, s egy csésze forró kávé és némi péksütemény mellett társalogtak.

• Te nem is mondtad hova utazol! Merre mész? - szólalt meg Elena miután kortyolt egyet az erős feketéből.
• Párizsba.
• Micsoda véletlen! Mi célból ?
• Munkaügyben, mint te.
• Ha bútorüzletben utazol, most fordulj vissza!

Filip elmosolyodott, de nem szólt semmit. Ekkor zsebében felcsendült az ismerős csengőhang, melyet pár napja a hotelben hallott, jelezve, hogy üzenete érkezett. Ezúttal két szó állt benne: Rosace Rouge. Összeráncolta a szemöldökét, nem túl bőbeszédű – gondolta, szóval innen fognak fölismerni. Lenémította a telefont, hogy többször ne okozzon feltűnést a gyermeteg dal, majd gyorsan visszacsúsztatta a zsebébe.

Miután befejezték a reggelit, keresett egy telefonfülkét, ahol jól szemügyre vehette az útlevelet, amit az este megszerzett támadójától. Lionel Tor névre állították ki a minden bizonnyal hamis útlevelet, de talán tudnak róla valamit a központban. Felhívta bennfentes kollégáját, hogy nézzen utána, valamint, hogy értesítse a párizsi összekötőket az érkezéséről.Szüksége lesz erősítésre.

Antonio Barross volt a kapcsolat egy évek óta üldözött bűnbandával, akit még nem sikerült elkapniuk. A banda feje Fedor ezúttal egy szigorúan titkos iratot készült megvenni az orosz titkos ügynökség belső iratairól. 

Fedor tizenkét éves korában vesztette el szüleit, akik orosz ügynökök voltak. Mikor fiuk született mindketten visszavonultak a szolgálatból, de régi ellenségük utolérte őket, s egy este végzett velük. Fedor életben maradt, de szülei elvesztése nagyon megviselte, sehol sem talált ezután otthonra. Elvetettsége oda vezetett, hogy rossz társaságba keveredett, kapcsolatba került az alvilággal, majd ő maga is egy vezető egyéniséggé vált.

Kapcsolatba került egy személlyel, aki felkínálta neki az orosz kémek aktáit, információkat a hálózatról és a belső ügyekről, bevetésekről. 1000000 dollárt ajánlott érte, hogy ezzel megtalálja szülei gyilkosait és bosszút álljon értük.

Antonio bonyolította volna le az üzletet, ha Filip nem lép közbe, de vajon ki tudott még erről az adás-vételről ? Valaki más is meg akarta szerezni az információt az üzlet helyszínéről. Vajon ki bérelte föl Lionel Tort? A telefont már rég lerakták, de még mindig a fülkében állt, s merengőn tekintett a semmibe. Annyira lefoglalták gondolatai, hogy észre sem vette a türelmetlenül topogó nénit az ajtó előtt, aki arra várt, hogy végre ő is telefonálhasson. Visszahelyezte a kagylót a helyére, s átengedte a telefont.

A peronon Elena, aki szerzett pár magazint és egy kis útravalót, már várta. Ezúttal már úgy szálltak föl a vonatra, mintha együtt indultak volna el, az ember azt hihette róluk, hogy régóta útitársak. S minthogy a vonatról nem lehet útközben leszállni, nem is váltak el egymástól.

Ez a vonat sokkal modernebb volt, mint az előző, a vagonok nem kabinokból álltak, hanem egy légtérből, a székek kényelmesen ki voltak párnázva, a helységben működött a fűtés és büfés zsúrkocsit toltak el időnként a széksorok között.

Elena sokat mesélt Filipnek a munkájáról, aki viszont helytelenítette, hogy ekkora feladatot bíztak rá. Szerinte nem kellene ekkora terhet rakni a nőkre, s a bánásmódot is kritizálta. Elenát rosszul érintették a szavai, nem akart gyengének és törékenynek mutatkozni, s ragaszkodott az igazához, hogy képes a feladatra. Vitatkozásuk odáig fajult, hogy Elenának elege lett, olyan dolgokat vágott Filip fejéhez, amiket nem érdemelt meg, arrogánsnak és érzéketlennek nevezte őt. Fölpattant helyéről, de Filip elkapta a karját,

• Elena, ne értsd félre én nem becsüllek le téged – kezdte, de a nőt nem hatották meg szavai
• Ne érj hozzám! - förmedt rá, majd fölszegett fejjel távozott. Elsétált a vonat másik felébe és egyedül ült magában mérgelődve.

Az utazás hosszú ideig elhúzódott, de végre-valahára megérkezett Párizsba. Még sokáig kavarogtak fejében Filip szavai, teljesen maga alatt volt. Annyira félreismerte őt. Kezdte megkedvelni, s erre ő vérig sérti. Miért is kellett találkoznia vele?...

(folyt.köv)

Ma Belle I.

Egy hosszabb novellámat osztom meg veletek, melyet felkérésre írtam, több részletben olvashatjátok el, igyekszem naponta fölrakni a folytatást.

Ma Belle

 Hamar leesett a hó. Még csak november vége volt, de Elena egy reggel arra ébredt, hogy sűrű pelyhekben esik a hó. Bosszúsan figyelte a kavargó pihéket az ablakból, hiszen tudta, egy fontos üzleti találkozóra készült Párizsba. A cég, ahol dolgozott, visszautasíthatatlanul nagy rendelést kapott Franciaországból, így elküldték őt a részleteket megtárgyalni. Bár szívesen utazott külföldre, a főnöke a lelkére kötötte, hogy meg ne próbáljon hasznot húzni az utazásból, kizárólag üzleti ügyben megy oda. Még az útiköltséget is forintra kiszámolta, annyira szűkmarkúan, hogy még egy kávét sem tudna meginni a cég pénzén. Az út után természetesen azonnal várják őt haza, nehogy lemaradjon a munkával.

Mivel minden jel a tél beköszöntére utalt, barna fűzős félcipőjét, melyet előző este gondosan kikészített, félrerakta, s helyette előkereste a melegebb bokacsizmáját. Elővette szürke svájci sapkáját és fekete gyapjúsálját. Hamar elkészült, s fehér bőröndjével elindult a repülőtérre.

*

Filip különös dallamra ébredt. Ahogy az Intrercontinental hatalmas franciaágyában feküdt, azon gondolkozott, hogy miért a „Jingle Bells” karácsonyt idéző dala kelti föl álmából. Kinyitotta a szemét, s pár pillanatra elidőzött az ablakon, ahol hóesés látványa tárult szemei elé.- Még nincs is itt az ideje – dünnyögte maga elé fáradt hangon. A hangforrás felé fordult s eszébe jutott minek is köszönheti-e korai ébresztőt. A dallamot egy mobiltelefon szolgáltatta, melyet a szomszéd szoba lakójától nyúlt le tegnap este, amíg a tulajdonosa lent a bárban múlatta az idejét. Talán várt valakire. Vagy valamire. Akkor sincs még karácsony.. Minek használ ilyen csengőhangot? - morfondírozott magában, miközben a telefonért nyúlt. Egy SMS érkezett: Pont Neuf.

*

Korán érkezett. Szokásához hűen Elena már jóval az indulás előtt ott volt a repülőtéren, hogy mindent nyugodtan elintézhessen. Bőröndjét, mely addig súlyosan lehúzta karját, már becsekkolta, s a kaput is megkereste, amin át kell majd haladnia, hogy felülhessen a gépre. Amíg várakoznia kellett, a mosdóhelység tükrénél megigazította sminkjét, egy leheletnyi púdert rakott az arcára, s megerősítette vörös rúzsát, mely remekül passzolt a szintén vörös szövetkabátjához. Kezeit végig simította hosszú hullámos fürtjein. Az órájára pillantott, de az idő olyan ráérősen vánszorgott, hogy eldöntötte iszik egy kávét, még az indulás előtt. Egy süppedős bőrfotelben foglalt helyet, s amíg a forró italt várta a körülötte ülőket tanulmányozta. A pultnál egy alacsony férfi ült magányosan, a mellette lévő széken egy kókadó virágcsokor pihent. - Biztosan vár valakire – gondolta. A szomszédos asztalnál egy titokzatos alak ült és egy jókora újságot olvasott, akkora volt a lap, hogy az ember ki sem látszott mögüle. Ahogy őt nézte megakadt a szeme a szalagcímen. A cikk arról tudósított, hogy vulkánkitörés bénította meg a légteret Anglia és Franciaország felett, minden repteret lezártak, a járatokat törölték. - Ez nem lehet – suttogta. Fölpattant és kiviharzott, a kávét meg sem várta, a pincér bosszúsan nézett utána.

A pályaudvaron hatalmas füst gomolygott, amit egy éppen érkező vonat ontott ki magából. Tanácstalanul tekintett balra-jobbra, a jegypénztár után kutatva, míg meg nem látta a kis ablakot, mely előtt akkora sor állt, mintha ingyen osztották volna a jegyeket. Sóhajtott egy nagyot és beállt egy középkorú, hosszú fekete kabátos, furcsa harmincas éveket idéző kalapos férfi mögé. Amíg várakozott felhívta főnökét, hogy tudassa vele, a tervezettnél valószínűleg sokkal később fog Párizsba érni, s emiatt el kell napolni a megbeszélést is. János, a cég vezetője nem volt elragadtatva a hírtől, s eléggé felhúzta magát, amiért meg kell váratni az értékes vevőt. Érezni lehetett a hangján az idegességet. - Most nem szívesen lennék vele egy szobában- gondolta ijedten Elena.

• Mindenképpen nyélbe kell ütni ezt az üzletet! - utasította János
• Nem tehetek róla, hogy nem járnak a gépek – védekezett Elena
• Akárhogyan is, de el kell intézni, a cég fennállása függ ettől.
• Megteszem, amit tudok – sóhajtott Elena
• El is várom magától – s ezzel János letette a telefont.
  Pompás – gondolta Elena, s előrébb lépett a közben haladó sorral.

Mikor húsz perc múlva végre sorra került, felvilágosították, hogy már csak a másodosztályon maradt hely (mintha lenne pénze az első osztályra), s több helyen is át kell majd szállnia. Továbbá a vonat este hatkor indul, így hosszú órákat várakozhat az indulásra. Elena úgy döntött, hogy ezt a tényt inkább nem osztja meg Jánossal, nehogy jobban dühbe guruljon. Akár haza is mehetne, amíg nem indul a vonat, legalább nem kell tovább itt fagyoskodnia.  

*

Pont Neuf. Szóval Párizsban kötik meg az üzletet – gondolta Filip, viszont az este kis híján lelepleződött, ezért nem tudta teljesen átvizsgálni a szomszéd szobát, úgy döntött, hogy most megpróbálja hátha ott találja azt a bizonyos aktát, vagy egyéb információt. Kilépett a kis erkélyre s az utcát nézte. Korán volt még, nem sokan jártak odalent, s még kevesebben kémleltek fölfelé, úgyhogy egy jól irányzott mozdulattal átlépett a korláton. Lassan araszolt a vékony párkányon a szomszéd balkonra, majd mikor odaért a kis balusztrádokba kapaszkodva benézett a szobába. Semmi mozgást nem látott, így átugrott a korláton és közelebb lépett az üvegajtóhoz. Egy negyvenes éveiben járó, szőke hajú, kissé kövérkés férfi nyúlt el a hatalmas franciaágyon. Eléggé ki volt ütve, biztos sokat ivott az éjjel. Filip előhúzott egy drótot és ügyesen kinyitotta a zárat. Egy aktatáskát talált az ágy mellett. Odaosont és óvatosan felnyitotta. Nem volt benne semmi különös, egy újság, tollak, és egy útlevél Antonio Barross névre kiállítva. Tovább kutatott a táskában s egy alig észrevehető kis zsebből fekete-fehér képeket húzott elő. Egy bubi frizurás karcsú nőt ábrázolt mindegyik kép. Nem tűnt számára ismerősnek, de eltette őket, lehet, hogy ő hozza majd az aktákat. Körbenézett, s a félig nyitott fürdőszoba ajtón keresztül egy furcsa üveget látott meg a mosdón. Kinyitotta a barna üveget, s megállapította, hogy erős nyugtatót tartalmaz. Valaki más is járt itt, elaltatta Antoniot, keresett valamit, és ki tudja, hogy talált-e. Mindenesetre a telefon jó kezekbe került, s Filip úgy döntött, hogy magánál tartja hátha kap egyéb utasításokat. De ki előzte meg őt? Senki gyanúsat nem látott a szállodában. Tüzetesebben átvizsgálta a szobát, s egy apró aranyszínű gombra bukkant az ágy alatt. Hunyorítva méregette az apró tárgyat, mely egy vasmacskát ábrázolt. Elrakta, s már indult is, de nem az erkély, hanem a folyosó felé. Résnyire nyitotta az ajtót, kilesett rajta, s miután meggyőződött arról, hogy senki nincs a közelben, kilépett, s halkan becsukta az ajtót. Szobájában gyorsan összepakolt, s kijelentkezett a hotelből. Jelentést tett a központban a talált dolgokról, leadta a fényképeket, s amíg az útvonalat tervezte át Európán, egy csoport megfigyelte a szállodát és rátaláltak a képen látható nőre. Fekete ruhás, fekete sisakos kommandósok törtek be a nő szobájába, s észrevétlenül elrabolták a hotelből. Meg is találták nála a titkos iratokat, melyeket rögtön át is adtak Filipnek, aki elégedetten indult útnak. Fogott egy taxit, s a pályaudvarra vitette magát. Akárki is volt még a hotelszobában, talán nem tudja, hogy Párizsban az Új hídnál lesz az üzlet megkötve.

*

Órák óta zötykölődött Elena egy másodosztályú kabinban, s a rohanó tájat figyelte az ablakból. Megnyugtatta a természet látványa, az erdők, mezők árasztotta higgadtság. Csend honolt a kis helységben, mindenki el volt foglalva a maga kis tevékenységével. Elenával szemben ült egy hosszú szőke fonatos hajú, szemüveges, szemlátomást egyetemista lány. Teljesen bele volt merülve a vaskos könyvbe, amit éppen tanulmányozott. Időnként felpillantott olvasmányából és merengő arccal a távolba tekintett. Mellette egy szunyókáló idős asszony foglalt helyet egy megrakott kosárral az ölében. A szalonna és a frissen sült pogácsa illata betelítette az egész kabint. Rajtuk kívül volt még egy pocakos nagy bajuszú uraság, aki annyira otthon érezte magát, hogy két helyet is elfoglalva terpeszkedett. Egy hírlapot olvasott, miközben nagyokat ásítozott.

Az ég besötétedett, a lámpákat felkapcsolták, s időközben nagy sóhajok és panaszáradat közepette föltápászkodott az asszonyság, aki leszállni készült. A fiatal egyetemista lány, mint aki megértette a célzást, felpattant, kivette a kosarat a néni kezéből, s előreengedve kitessékelte a kabinból. Később visszatért közéjük, de akkor már nem folytatta az olvasást, hamar elszenderedett. Elena is fáradtnak érezte magát, s már-már csukódtak le a szemei, amikor egy magas, barna hajú, borostás férfi húzta el az ajtót. Fekete öltönyt viselt, de hiányzott róla a nyakkendő, fehér inge teteje ki volt gombolva. Az Elena mellett lévő helyet szemelte ki magának, s szó nélkül leült. Végignézett utastársain, mintha mérlegelné, hogy elviselhető lesz-e az utazása. Az egyetemistáról a terpeszkedő férfira vándorolt a tekintete - aki mivel az újságot már kiolvasta, nagyokat szuszogva nyugovóra tért – majd Elenán állapodott meg. Kissé kínos érzés volt ez neki, ugyan mit néz rajta annyira kitartóan, de végül a férfi megtörte a csendet.

• Ugye nem bánja, hogy ideültem?
• Csak tessék – válaszolt Elena unottan.

Az ablak felé fordult, de olyan sötét volt már, hogy hiába nézett ki, csak a saját tükörképét látta. Fölállt, hogy levegye a fehér bőröndöt és előszedjen belőle egy párnát, amivel kényelmesebben tud majd aludni, de amint meglátta a férfi, azonnal fölállt ő is.

• Hadd segítsek, még a végén a fejemre ejti ezt a hatalmas koffert. Hová utazik ekkora csomaggal ?

Nem tetszett Elenának, hogy így közbe avatkozott, ő igenis elbírja a táskáját, nem kell neki az ő segítsége, eddig is egészen jól megvolt.

• Köszönöm, én is elbírom.
• Ugyan már ne nevettessen. Engedje már meg, hogy levegyem. - ezzel a férfi könnyedén leemelte a táskát, de mielőtt odaadta volna, észrevétlenül fölpattintotta a zárat, s a koffer kinyílt.

Szabadkozva gyorsan visszacsukta és a nő kezébe adta a táskát. Ez volt a legfeltűnőbb csomag a kabinban, ezért ellenőrizte a tartalmát. Elena azonban kezdett mérges lenni a férfira, kirántotta a kezéből a táskát, s kivette belőle a párnáját.

• Tényleg sajnálom, ne haragudjon – mondta bocsánatkérően
• Nem hiszek neked!
• Hadd engeszteljem ki – ezzel fölemelte és visszarakta a helyére a táskát – na most már megbocsájt?
• Ha ez ennyit jelent.- sóhajtott – Megbocsájtok.
• Na látja. Egyébként Filip vagyok – a nő felé nyújtotta a kezét, aki viszonozta, de Filip nem megrázta, hanem kezet csókolt neki.
• Elena.
• Hová igyekszik ilyenkor Elena?

Elena megadta magát, kissé a férfi felé fordulva válaszolt.

• Párizsba egy üzleti találkozóra.
• Milyen üzlet? - vonta föl szemöldökét Filip
• Egy bútorkészítő cégnek dolgozom. Hatalmas mennyiségű rendelést kapott Párizsból és én fogom megkötni az üzletet, már ott kellene lennem, de nem járnak a repülők, így ide kényszerültem. Napokig utazhatok...
• És magát szalajtják ilyen messzire ? - kérdezte meglepetten
• Azt hiszi nem vagyok képes a feladatra ? - pillantott felé haragosan
• Ne értsen félre, de én biztos egy férfit küldenék.

Elenának kezdett elege lenni Filipből. Mégis mit képzel? Azt hiszi, hogy azért, mert nő nem tud megbirkózni ilyen küldetéssel? Terhessé vált számára a beszélgetés. - Még jó, hogy nem a főnököm – mondta, s ezzel befordult az ablak felé és lehunyta a szemét.

Filip még nézte egy ideig a magában füstölgő Elenát....

(folyt.köv.)

Észvesztő

Izgalmas, elgondolkodtató, összekovácsoló játék, fiataloknak és idősebbeknek is egyaránt. Az észvesztő egy olyan szobákból álló rendszer, ahová miután bezárnak min.2 főt, 60 perc áll a rendelkezésükre, hogy kijussanak onnan. Egy szobán belül több feladványt is meg kell oldani a továbbjutás érdekében, s nagyon szemfülesnek kell lenni, érdemes minden alá és mögé benézni. Fontos szabály, hogy együtt kell dolgozni, nem lehet a csapat "eszére" hagyni a gondolkodást, csak együttes erővel lehetséges a továbbjutás. Ha ódzkodik valaki az ilyen fajta logikai, ügyességi feladatoktól, akkor sem kell elrettenni, érdemes kipróbálni ugyanis a játékvezető egész idő alatt követi, a bennrekedteket a kihelyezett kamerákon keresztül, s egy walkie-talkie-val bármikor elláthat hasznos tanácsokkal, ha arra szükség van. 

Mindent egybevetve olyan élményt kínál az észvesztő, melyet kár lenne kihagyni, tökéletes program barátoknak a kikapcsolódásra, de akár új ismerősöket is közelebb hozhat egymáshoz.

http://www.facebook.com/eszveszto?ref=ts&fref=ts

Átnevelőtábor

Mit csinál a szülő elkeseredettségében, ha már semmi reményt nem lát arra, hogy fékezhetetlen tinédzser gyermeke megváltozzon ? Mit tesz, ha az ifjonc újra és újra kimarad éjszakánként, netán tiltott szereket rejteget a szobájában? Érdemes utánagondolni annak, hogy mi is ilyenkor a teendő, viszont nagyon sokan a könnyebb utat választották, ezzel olyan gyötrelmet okozva utódaiknak, melyet talán el sem tudnak képzelni.

Amerikában a hetvenes években jöttek létre táborok a kezelhetetlen fiatalok számára, egy ilyet mutat be az Átnevelőtábor (Boot camp) című film. A segítségre szoruló fiatalokat egy szigetre vitték el szülői beleegyezés és pénzbeli juttatást követően, hogy szófogadó, engedelmes gyerekké neveljék őket. Mivel a szigetet tenger veszi körül, nincsenek falak, vagy kerítések, a szökés úgyis lehetetlen. Az őrök volt katonák, akik nem mindennapi kegyetlenséggel kezelik a fiatalokat. Az ott lakókat hierarchia szerint csoportosítottak, melyet pólóikkal tettek nyilvánvalóvá. Az újak fekete pólót kaptak, fölöttük álltak a sárga, legfölül pedig a fehér pólósok, akik több ételhez, s ehhez hasonló kiváltságokhoz jutottak, valamint ők voltak azok, akik rövid időn belül szabadulhattak. A  tábor alapítójának filozófiája szerint az erkölcstelen ifjakat úgy lehet megtörni, s ez által a változás útjára terelni, ha nyilvánosan megalázzák, bántalmazzák, s mindenki előtt tetteik beismerésére kényszerítik őket. Bizarr az elgondolás, a lakók körbe ülnek, középre állítják az egyiküket, akit saját társai addig ütlegelnek, kínoznak verbálisan, amíg könnyek között be nem vallja miért is került ide. 

A történet főszereplője Sophie, akit nevelőapja küld a nevelőtáborba, s mikor erről barátja Ben tudomást szerez, tesz róla, hogy ő is odakerüljön. Megszöknek együtt, de a szabadság nem tart sokáig, lelepleződnek, s visszaviszik őket a borzalmak szigetére. Amikor már-már belenyugodnak abba, hogy a táborból csak a programban való részvétellel lehet kiszabadulni, egy tragikus esemény megváltoztatja a dolgok állását. Meghal egy fiú , akiről bár tudják, hogy nem tud úszni, mégis a tengerbe parancsolják a többi fiú után. Az eset elindít egy folyamatot a fiatalokban, mely képessé teszi őket, hogy kimondják a tényt, ami már a levegőben lógott, de senkinek nem volt mersze hozzá, kimondják, hogy a nevelési módszer nem hatékony, káros, és azonnal be kell fejezni. A fokozott hangulatban a feldühödött fiatalok fellázadnak, felgyújtják a tábort, s a vezetőt átadják az igazságszolgáltatásnak. A tinédzserekben akkora sebeket ejtett ez a téves rendszer, hogy ezek után a kérdés az, vajon mennyi idő után lesznek képesek megbocsájtani szüleiknek.

BUÉK!

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!
Az új év mindig jó alkalom arra, hogy végig gondoljuk az elmúlt esztendő eseményeit, hogy mérlegeljük mi az, amit jól tettünk, s mi az, amit nem, felidézzük a sikereket és az akadályokat, amiket még le kell győznünk. Továbbá remek lehetőség arra, hogy új célokat tűzzünk ki magunk elé, s elhatározzuk, hogy mi az, amiben változni szeretnénk. 
A következő dalt egy kis inspirációnak szánom, arról szól, hogy bármit mondunk, teszünk, bármiben hiszünk, ha nincs bennünk szeretet, nem érnek semmit. Nem számít mekkora nagy dolgot viszünk véghez, mennyi mindent adunk másoknak, mennyire segítünk az elesetteken, ha ezeknek nem a szeretet a mozgató rugójuk, akkor hiába tesszük őket. 
A szeretet egy örök érték, mely képes megváltoztatni az embereket.