Ma Belle II.

...

Hangos csikorgás rázta föl Elenát álmából, nagyot fékezett a vonat. Körülnézett, s látta utastársai is hozzá hasonlóan tanácstalanul néztek egymásra. Filpihez fordult, hogy megkérdezze, ő tudja-e mi történt, de a férfinek csak a hűlt helyét találta mellette. Fölállt, lehúzta az ablakot és nyakát nyújtogatva próbált információhoz jutni, de olyan sötét volt, hogy semmit nem látott.

Amikor Filip megbizonyosodott afelől, hogy Elena elaludt, halkan kisurrant a kabinból. Kiment a folyosóra, s a nyitott ablaknál a friss levegőn ácsorgott. Elővette a hotelszobában talált kis mandzsettagombot, s azt tanulmányozta. Biztosan valami drága öltönyről származhatott, hiszen nem volt kopott a festése, sőt akár az is lehet, hogy aranyból van. Szájához emelte, hogy megrágja, de ekkor egy éppen mellette elhaladó férfival összetalálkozott a tekintete. Egy szőke, bajuszos, hátrazselézett hajú férfi állt előtte. Az idegen arcán felismerés suhant át, majd az tettlegességig fajult. Karját fölemelte, s nagyot vágott Filip arcába a könyökével. A gomb kirepült a kezéből s az orra vére is eleredt, de mivel mindenre föl volt készülve, gyorsan tudott cselekedni, hamar ellentámadásba lendült. Hatalmasat rúgott a férfi térdébe, mire az összerogyott. Ekkor a zsebéhez nyúlt fegyver után kutatva, de a támadó hirtelen magához rántotta a lábait, így Filip hanyatt vágódott a földre. Mindketten talpra ugrottak, a férfi Filip mögé került a dulakodásban, s hátulról lefogta, mire ő egy gyors térdrogyasztással kicsúszott a szorításból, s a vállán keresztül előre dobta. A férfi megérezte a nagy esést, de eszében sem volt feladni a menetet, föltápászkodott, s nekiindult, karját fölemelte, hogy csapást mérjen Filip fejére, de ő izmos felkarjával hárította az ütést, elkapta a könyökét, közelebb lépett, másik kezével a nyakát fogta meg, s kigáncsolta, majd kezét kicsavarva hasra fektette, amivel biztosan a földön tudta tartani.

- Ki vagy és mit akarsz tőlem? - kérdezte fojtott hangon

Nem válaszolt, egyre jobban megfeszült, hogy kiszabaduljon a szorításból.

Filip odaszorította a fejét a padlóhoz, hogy ne tudjon mozogni, s próbálta tovább vallatni, de egy kóbor utas tűnt fel a folyosó végén. Megragadta a férfit, s kivonszolta a köztes térbe, ahol a falhoz lökte.

- Ki a megbízód? - kiáltotta most már dühösebben

A férfinek eszében sem volt megszólalni, megtalálta a vészféket, amit azonnal meghúzott, s a vonat csikorogva lassulni kezdett. A hirtelen fékezéstől mindketten elvágódtak, de a férfi immár kicsúszott a szorításból. Kinyitotta az ajtót és kiugrott az álló vonatból. Filip utána száguldott, s a földön kezdtek verekedni. Koromsötét volt ameddig csak a szem ellát, az egyedüli fényforrást a némelyik vagonban felgyúló világítás adta. Filip földre kényszerítette a támadót, s benyúlt a belső zsebébe, ahol egy útlevelet talált, de a férfi fölé kerekedett. Megragadta a nyakánál fogva és elkezdte fojtogatni, de Filip egy nagyívű karkörrel lesodorta a kezeit s kiegészítette egy jól irányzott jobb horoggal. Ekkor sípszót hallottak egy távol eső vagon felől. A hang irányába fordította a fejét, ezzel szem elől tévesztve támadóját, aki a helyzetet nyomban kihasználva egy rúgással a földre kényszerítette és a vonat alá kerültek. A hideg sínhez szorította Filip nyakát, várva, hogy a vonat újra elinduljon. A hatalmas fogaskerekek csikorogva mozgásba lendültek, jelezve az indulást. Fejét oldalra fordította, s szemével is meggyőződött afelől, hogy ha nem tesz valamit sürgősen, a jármű a fejét veszi. A férfi szorítása egyre erősebb lett, ahogy teljes erejével nyomta őt a földhöz. Filip minden energiáját mozgósítva kiszabadította egyik kezét, s egy hatalmas kővel fejbe verte a ránehezedő férfit, aki ettől eszméletlenül terült el mellette. Elgurult a veszélyes területről, de nem volt ideje megpihenni, hiszen a vonaton kéne lennie, csak akkor jut el Párizsba a találkozóra. A vonat egyre csak gyorsult, mire ő elkezdett sprintelni. A síneken futott, ahogy csak bírt, elugrott, s még éppen elkapta a hátsó korlátot. Így kapaszkodva repült egy ideig, de föltornázta magát a platz-ra, s bejutott az utolsó vagonba. Zihálva vette a levegőt, beletelt egy kis időbe, mire teljesen lenyugodott. Bement a mellék helységbe, s lemosta az arcára ragadt alvadt vért. Kilépve onnan szembetalálkozott Elenával, aki meglepetten nézett rá.

• Jól vagy? Elég rosszul nézel ki...
• Nincsen semmi bajom. Mit keresel itt ilyenkor az éjszaka közepén?
• Felébresztett amikor meghúzták a vészféket, kiment az álom a szememből.
• Akkor is jobb lenne visszamenni a kabinba, ki tudja milyen alakok járnak éjszaka errefelé.
• Ha annyira féltesz, miért nem jössz vissza te is?
• Nem bánom. - Ezzel kinyújtotta a kezét, mintegy előretessékelte Elenát, s mögötte haladt a kabin felé. Sajgott a feje az ütésektől, de fájdalmát ügyesen leplezte. Még sokáig beszélgettek, mielőtt nyugovóra tértek.

Korán reggel megérkeztek Münchenbe, ahol át kellett szállni a Strasbourg-i járatra. Beültek egy kávézóba az állomás közelében még indulás előtt, s egy csésze forró kávé és némi péksütemény mellett társalogtak.

• Te nem is mondtad hova utazol! Merre mész? - szólalt meg Elena miután kortyolt egyet az erős feketéből.
• Párizsba.
• Micsoda véletlen! Mi célból ?
• Munkaügyben, mint te.
• Ha bútorüzletben utazol, most fordulj vissza!

Filip elmosolyodott, de nem szólt semmit. Ekkor zsebében felcsendült az ismerős csengőhang, melyet pár napja a hotelben hallott, jelezve, hogy üzenete érkezett. Ezúttal két szó állt benne: Rosace Rouge. Összeráncolta a szemöldökét, nem túl bőbeszédű – gondolta, szóval innen fognak fölismerni. Lenémította a telefont, hogy többször ne okozzon feltűnést a gyermeteg dal, majd gyorsan visszacsúsztatta a zsebébe.

Miután befejezték a reggelit, keresett egy telefonfülkét, ahol jól szemügyre vehette az útlevelet, amit az este megszerzett támadójától. Lionel Tor névre állították ki a minden bizonnyal hamis útlevelet, de talán tudnak róla valamit a központban. Felhívta bennfentes kollégáját, hogy nézzen utána, valamint, hogy értesítse a párizsi összekötőket az érkezéséről.Szüksége lesz erősítésre.

Antonio Barross volt a kapcsolat egy évek óta üldözött bűnbandával, akit még nem sikerült elkapniuk. A banda feje Fedor ezúttal egy szigorúan titkos iratot készült megvenni az orosz titkos ügynökség belső iratairól. 

Fedor tizenkét éves korában vesztette el szüleit, akik orosz ügynökök voltak. Mikor fiuk született mindketten visszavonultak a szolgálatból, de régi ellenségük utolérte őket, s egy este végzett velük. Fedor életben maradt, de szülei elvesztése nagyon megviselte, sehol sem talált ezután otthonra. Elvetettsége oda vezetett, hogy rossz társaságba keveredett, kapcsolatba került az alvilággal, majd ő maga is egy vezető egyéniséggé vált.

Kapcsolatba került egy személlyel, aki felkínálta neki az orosz kémek aktáit, információkat a hálózatról és a belső ügyekről, bevetésekről. 1000000 dollárt ajánlott érte, hogy ezzel megtalálja szülei gyilkosait és bosszút álljon értük.

Antonio bonyolította volna le az üzletet, ha Filip nem lép közbe, de vajon ki tudott még erről az adás-vételről ? Valaki más is meg akarta szerezni az információt az üzlet helyszínéről. Vajon ki bérelte föl Lionel Tort? A telefont már rég lerakták, de még mindig a fülkében állt, s merengőn tekintett a semmibe. Annyira lefoglalták gondolatai, hogy észre sem vette a türelmetlenül topogó nénit az ajtó előtt, aki arra várt, hogy végre ő is telefonálhasson. Visszahelyezte a kagylót a helyére, s átengedte a telefont.

A peronon Elena, aki szerzett pár magazint és egy kis útravalót, már várta. Ezúttal már úgy szálltak föl a vonatra, mintha együtt indultak volna el, az ember azt hihette róluk, hogy régóta útitársak. S minthogy a vonatról nem lehet útközben leszállni, nem is váltak el egymástól.

Ez a vonat sokkal modernebb volt, mint az előző, a vagonok nem kabinokból álltak, hanem egy légtérből, a székek kényelmesen ki voltak párnázva, a helységben működött a fűtés és büfés zsúrkocsit toltak el időnként a széksorok között.

Elena sokat mesélt Filipnek a munkájáról, aki viszont helytelenítette, hogy ekkora feladatot bíztak rá. Szerinte nem kellene ekkora terhet rakni a nőkre, s a bánásmódot is kritizálta. Elenát rosszul érintették a szavai, nem akart gyengének és törékenynek mutatkozni, s ragaszkodott az igazához, hogy képes a feladatra. Vitatkozásuk odáig fajult, hogy Elenának elege lett, olyan dolgokat vágott Filip fejéhez, amiket nem érdemelt meg, arrogánsnak és érzéketlennek nevezte őt. Fölpattant helyéről, de Filip elkapta a karját,

• Elena, ne értsd félre én nem becsüllek le téged – kezdte, de a nőt nem hatották meg szavai
• Ne érj hozzám! - förmedt rá, majd fölszegett fejjel távozott. Elsétált a vonat másik felébe és egyedül ült magában mérgelődve.

Az utazás hosszú ideig elhúzódott, de végre-valahára megérkezett Párizsba. Még sokáig kavarogtak fejében Filip szavai, teljesen maga alatt volt. Annyira félreismerte őt. Kezdte megkedvelni, s erre ő vérig sérti. Miért is kellett találkoznia vele?...

(folyt.köv)