2014. november 28., péntek

Költözés

Blogom bekerült a Caféblog VIP programjába, ezért az oldal a következő címre költözik:

http://attention.cafeblog.hu/


2014. november 26., szerda

All I've ever wanted - fordítás

Nemrég írtam a Lélek zenéje című filmről (http://littlemoreattention.blogspot.hu/2014/11/a-lelek-zeneje.html)
Az egyik dalt lefordítottam:


2014. november 25., kedd

Kiválasztott


Megérkezett a mozikba a rajongók által várva várt Kiválasztott (első része, mert ugye a trilógia befejező részét kettészelték).
Fény derül arra, hogy mi van az elpusztítottnak hitt 13. körzetben, és Katnissnek már megint kampányolnia kell, de ezúttal nem a forradalom lecsillapítására, hanem annak terejedéséért. Eleinte bunkerben felvett jeleneteket akarnak szétsugározni a körzetekben, de hiteltelensége miatt inkább útra kelnek és egy kezdődő polgárháborúba csöppennek. Míg a 13. körzet vezetői a forradalom lángját szítják, minden egyes lépésükre van valami válasz Snow elnöktől, aki egyre kegyetlenebb. Katnissel szemben Peeta-t állítja, aki a kapitóliumban raboskodik, de kamerák elé kell állnia, hogy bizonygassa Katnisst, csak kényszerítik tetteire és visszaszorítsa a heves indulatokat. Nem sok eredménnyel jár szereplése, hisz amit egyszer meggyújtanak, az hamar lángra kap és akkor megállíthatatlan.
Természetesen a "legjobbkor" fejeződik be a film, amikor elértünk már valamit, de annál nagyobb nehézség következik.
Aki olvasta a könyvet, tudta mire számíthat, láttam már izgalmasabb és jobban elkészült filmet, de mivel pont ilyet vártam, nem okozott csalódást.

2014. november 20., csütörtök

A lélek zenéje

Grace unplugged
A celebek világa a sok fény és csillogás sokakat elcsábít, azt hiszik, hogy nekik is az kell, de vannak, akik rájönnek, hogy van ennél sokkal több. Grace fiatal lány, apukája sikeres rocksztár volt évekkel ezelőtt, de átadta életét Jézusnak és azóta a turnék helyett egy helyi gyülekezetnek a zenei vezetője. Grace sokat örökölt apja zenei tehetségéből és nincs megelégedve a vasárnapi énekléssel, hanem sikeres énekesnő szeretne lenni. Kapcsolatuk egyre rosszabb lesz, s amikor robbanna a bomba, megjelenik a rocksztár régi menedzsere, hogy ismét hírnévet szerezzen úgy, mint a régi időkben. Az ajánlatra Grace apja nemet mond, hiszen már más az élete célja és az elvei, de Grace kap az alkalmon és elutazik Los Angelesbe a menedzserhez, hogy zenei karriert építsen. Eleinte minden szép és jó, mindenki vele foglalkozik, lakást kap, énekelhet, videoklippet készítenek, de rá kell jönnie, hogy nagy ára van a hírnévnek. Mindent fel kell áldoznia, nem maradhat meg önmaga. Egy olyan lány kell, akit el lehet adni, s ha ez nem tetszik mehet a süllyesztőbe, hiszen száz másik ilyen lány vár arra, hogy felkarolják. 
Végül rátalál igazi otthonára, oda ahová valójában tartozik. 
Inspiráló film, jó dalokkal, egy két ismert gospel zenésszel (Chris Tomlin, Jamie Grace). 


Elkísérsz

Moriah Peters "Brave" című lemezéről fordítottam le a "You carry me" számot



2014. november 18., kedd

Donut shop krimik


Ki tudna ellenállni egy cukormázas frissen sült fánknak? Suzanne, válása után nyitotta meg
Fánkpalotáját, ahol különleges édességeket sütött minden éjjel. Egy ilyen éjszaka egy hulla landol a küszöbén, mely eléggé megrémíti, de nem tántorítja el attól, hogy utánajárjon, ki tette oda és miért pont oda? A rendőrség, a nyomozók és anyja is győzködni próbálja, hogy ne nyomozzon, mert még baja eshet, de Suz elég makacs és kíváncsi ahhoz, hogy ne vegye figyelembe őket. Mint minden gyilkossági nyomozás, ez is eleinte döcögősen indul, túl sok a gyanúsított és túl kevés a nyom. Álcázással, pletykálkodással valahogy mégis használható információra tesz szert Suzanne, miközben minden éjjel kitartóan gyúrja a tésztát, szaggatja és süti a fánkokat.
"Tökéletes irodalmi kikapcsolódás" - írja a regényről egy díjnyertes író, s azt hiszem ezzel meg is fogta a lényeget. Szórakoztat és kikapcsol.
A könyv különlegessége pedig, hogy minden fejezet végén találunk egy receptet, hiszen kinek ne jönne meg a kedve egy jó kis fánkhoz? Nézzünk meg egyet:

Fánkrecept kezdőknek
 Ezzel a fánkkal garantáltan jól fog kezdődni a reggel, de az is lehet, hogy ez fog elindítani a profi fánkkészítés útján. Egészen egyszerű recept, képtelenség elrontani, és kis gyakorlással olyan fokon elsajátítható, hogy bármikor elő lehet venni, ha valamit hirtelenjében az asztalra kell varázsolni.

Hozzávalók:
4-5 bögre kenyérliszt
1 bögre kristálycukor
1 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál szerecsendió 
1/2 teáskanál fahéj
2 csipet só
1/2 bögre tejföl
1 felvert tojás
1 bögre író

Elkészítés módja:
Keverjük össze a lisztet, a cukrot, a szódabikarbónát, a szerecsendiót, a fahéjat és a sót egy nagy keverőtálban, aztán szitáljuk át az egészet egy másik tálba. Adjuk hozzá a felvert tojást, aztán a tejfült, majd az írót, és óvatosan keverjük el őket a száraz keverékben. Lehetséges, hogy kicsit több tejfölre vagy lisztre van szükség ahhoz, hogy a tészta jó állagú legyen. Ez függ a hőmérséklettől és a páratartalomtól, a lényeg azonban az, hogy a tésztának a kenyértésztához hasonlónak kell lennie, amikor már minden hozzávaló benne van. Azaz nem szabad hozzáragadnia a kézhez, de elég nedvesnek kell lennie ahhoz, hogy jól formálható legyen. Nem kell aggódni, hamar rá lehet érezni, mikor jó. Most finoman gyúrjuk össze a keveréket, aztán nyújtsuk ki olyan 6-7 mm vastagságúra. A fánkszaggatóval - amely egy kivehető közepű, kör alakú fémforma - szaggassuk ki a tésztát, a megmaradt tésztaközepeket pedig hagyjuk meg a későbbi sütéshez. A fánkszaggató filléres dolog, úgyhogy mindenképpen megéri tartani belőle egyet otthon. 
Forrósítsuk fel az olajat 190 fokra, és amikor az olaj már felhevült, tegyünk 4-6 fánkot a serpenyőbe (vagy az olajsütőbe) attól függően, mekkora benne a hely. Az olajsütőben szebben és egyenletesebben sülnek meg a fánkok, mint a serpenyőben, ezért bizton állíthatom, megéri a befektetést, főleg ha viszonylag sokszor szeretnénk fánkot sütni. 
Süssük a fánkokat kb. 2 percig, aztán nézzük meg, milyenek. Ha sült felük aranybarna színű, akkor forgassuk meg őket egy nagy fapálcikával vagy fából készült nyárssal, és süssük a másik felüket is 2 percig. 
Ha elkészültek a fánkok, szedjük ki őket rácsra vagy papírtörlővel letakart tányérra. A lényeg az, hogy csöpögjön ki belőlük az olaj, mielőtt tálaljuk. A tetejüket bekenhetjük vékonyan vajjal, aztán megszórhatjuk porcukorral vagy fahéjjal, de önmagukban is nagyon finomak. 

2014. november 17., hétfő

Partials



Nem csak "a világháború elpusztította a földet, kivéve egy maroknyi embercsoportot" típusú könyveket olvasok, de mostanában ezek kerültek a kezem ügyébe. Vannak rosszabbak és jobbak is, nálam kétség kívül eddig a Beavatott vezet, de például a Pratials is érdekes.
A történet szerint világháború volt, majd az emberek által létrehozott biológiai robotok (embernek kinéző robotok, akik gyorsabbak, erősebbek, maguktól felgyógyulnak stb. egyszóval harcosok), a Részlegesek megölik az emberek kilencven százalékát. A megmaradt kis társadalom viszont nem tud helyreállni az őt ért pusztulásból, mert az RM nevezetű vírus megöl minden újszülöttet. Az orvosok és kutatók kétségbeesetten keresik az ellenszert, de teljesen reménytelenek. A társadalomnak nincs jövője, mert utódaik nem életképesek (vagyis amint megszületnek egy vírus elszaporodik bennük, ami megöli őket).
Kira egy 16 éves orvostan hallgató szintén a gyógymódot keresi az RM-re, de ő a tizenegy évnyi hiábavaló kutatással ellentétben nem a csecsemőket tanulmányozza, hanem az embereket, s azon kívül a Részlegeseket szeretné vizsgálni. Képtelen ötlete nem meglepően falakba ütközik, hiszen nem elég, hogy 11 éve nem láttak Részlegeseket, de ők voltak, akik elpusztították az emberiség nagy részét és egy vírust szabadítottak rájuk.
 A történet bővölködik akciójelenetekben, derítsük fel, raboljuk el, juttassuk be és természetesen meneküljünk.
Érdekes, hogy itt azért, hogy megmentsék az emberi fajt, egy olyan vezetőség áll össze, mely irányítani akarja az embereket, és amikor kaotikus lesz a helyzet, egy diktatúrát hoznak létre. Nem beszélve arról, hogy amikor az indulatok lecsendesednek néhányan a diktatórikus vezetőségből a helyükön maradnak. Bár meg kell itt jegyezni, hogy a diktatúrában egy vezér van, akinek kezében központosul a hatalom, itt öt-hat ember van, de ők olyan törvényt szavaznak meg például, hogy 16 éves kortól minden lánynak teherbe kell esnie, mert minél több gyerek születik, annál többet tanulmányozhatnak és annál közelebb lesznek a megoldáshoz. Logikusnak hangzik, csak a szinte még gyerek tizenévesek érzéseivel nem törődnek, hiszen a faj fenntartása fontosabb. Bizarr.

2014. november 11., kedd

Páratlan




Farncesca Battistelli egyik legújabb dalát fordítottam le:

Francesca Battistelli

Unusual Páratlan

Everybody laughed at you Mindenki rajtad mulat
For doing what you're supposed to do Bár azt tetted mit tenned kell
Standind out for what is ture  Kiálltál az igazért
Got your feelings hurt tonight  Megsértettek de ne bánd
You must be doing somehthing right  Valamit biztos jól csinálsz

You're so unusual  Te vagy a páratlan
I think you're beautiful  Azt mondom gyönyörű
You're so unusual  Annyira páratlan

Gray is now the status quo  Szürke ma már a divat
Black and white's not in you know  Fekete fehér nem megy
You're the zebra in the pony show  Látod zebra vagy a pónik közt
You wear your faith just like a light  Mégis hited úgy ragyog fel
I'd say you're doing something right  Valamit biztos jól teszel

You're so unusual  Te vagy a páratlan
I think you're beautiful  Azt mondom gyönyörű
You're so unusual  Annyira páratlan

Standing out for Jesus name  Kiállsz Jézus nevéért
Just let them call you strange Hívjanak csak bárminek
I call you brave, unique and set apart  Mindegy, hisz bátor vagy, különleges
A masterpiece a work of art  Egy mestermű egy képzelet
Living out what you believe Megéled a hitedet
Being whou you're made to be  Az vagy kinek lenned kell
I love to see the way that you are so  Elmondom, mert szeretem, hogy te

Unusual  Páratlan vagy
I think you're beautiful Azt mondom gyönögyű
You're so unusual Annyira páratlan 
Oh, for heaven's sake  Oh, értsd meg
You're unafraid and unashamed  Sosem félsz, nincs szégyened
You're so unusual  Annyira páratlan

What's up with all these shades of gray Hol találni ilyen személyt
The difference should be night and day  A különbség mint nappal, s éj
You're so unusual  Annyira páratlan

Brave, unique and set apart  Bátor vagy különleges
Masterpiece a work of art  Egy mestermű egy képzelet
Living out what you believe  Megéled a hitedet
Being who you're made to be Az vagy kinek lenned kell 
I love to see the way that you are Elmondom, mert szeretem, hogy 
Unusual  Páratlan vagy




2014. november 7., péntek

Tűzpróba

Az Útvesztőből sikeresen kiszabadult csapatnak újra nehézségekkel kell szembenézniük. Úgy hitték a fegyveres emberek, akik kimentették őket, biztonságos helyre szállítják, de rá kellett jönniük, hogy a próba még nem ért véget, még csak most következik a második része. Az útvesztő volt az első teszt a tűzpróba pedig a második, ahol az előzővel ellentétben kapnak instrukciókat azzal kapcsolatban, hogy mit kell tenniük. Száz mérföldet kell megtenniük észak felé a sivatagban, hogy elérkezzenek a menedékre. Hogy miért van ez a kegyetlen tesztelgetés? A világ rendje felborult, amikor napkitörések sorozata pusztította el az emberiség felét, és egy vírus is felütötte a fejét, amitől az embereknek lassan elborul az agyuk és zombik lesznek (te jó ég! Jobb ötlet nem volt??). Az útvesztőt túlélő csapatot azzal ösztönzik a következő próba teljesítésére, hogy nekik is beadták a vírust és ha elérnek a menedékre, akkor megkapják a gyógyszert (amit csak a gazdagok kaphatnak, az egyszerű pórnép ne is álmodozzon róla). Kikerülnek a sivatagba és egy fővel bővül a csapatuk, Aris szintén egy útvesztőből jön, csak ott mindenki más lány volt (akik hamarabb kijutottak az útvesztőből! Na persze...). Látszólag tehát két csapat küzd egymás – vagy a természet ereje – ellen. Útjuk során sok-sok változóval találkoznak (szituációk melyekben a reakcióikat vizsgálja a VESZETT, aki a fiatalokat próbának teszi ki az emberiség érdekében).
Csalódás volt a könyv, egyrészt nem olyan ötletes, mint az első rész, másrészt túl van bonyolítva a történet, van egy áruló, vagy kettő, aztán mégsem áruló és az ember már azt sem tudja, mit higgyen s még mindig nem jutottunk közelebb a VESZETT-hez, hogy hogy a csudába tudják megmenteni a földet azzal, hogy a fiatalokat ekkora próbának teszik ki, ahol sokan az életükkel fizetnek.
Nem is beszélve a nagyszerű talán soha nem hallott kifejezésekről, mint a “moccanatlanul állt”.

Végül pedig a csattanó: a könyv harmadik része itt még nem jelent meg, úgyhogy annál inkább nem tudunk meg semmi kézzelfoghatót. Jippi.

2014. november 6., csütörtök

Útvesztő - a könyv



Az előző bejegyzésben olvashattatok az Útvesztő filmes adaptációjáról, most pedig  következik a könyv. James Dashner több regénysorozatot írt már ezelőtt, ez 2009-ben jelent meg, akkor viszont még nem voltunk ennyire rákattanva erre a műfajra.
A film megtekintése után olvasva a könyvet nem könnyű követni a fonalat, annyira sok az eltérő részlet. Mintha a filmben fel lennének cserélve a cselekmények sorrendje, néhány karakter megteszi, amit a könyvben más tett stb. Úgyhogy azt mondanám, hogy a filmhez az ötletet és a sztori 70 százalékát a könyv adta. A népszerűséget a könyvnek pedig a film :)
Némely változtatásokat indokoltnak találok hiszen még én se nagyon tudtam elképzelni azt a bizonyos helyet az útvesztőben, s megfilmesíteni annál inkább nehezebb lenne.  Egy rendkívül lényeges pont viszont teljesen különbözik az útvesztő megfejtésével kapcsolatban, mondhatni az eredti gondolatmenet valahogy másképp van megjelenítve. Nehéz úgy írni róla, hogy ne spoilerezzek...
Ahogy már az előző bejegyzésben írtam a könyv tényleg sokkal többet elárul Thomasról és az útvesztőrő valamint Teresa és Thomas kapcsolata is mélyebb mint azt gondolnánk.
Mint az a filmben is kiderül az útvesztő csak a kezdet, a történetnek még nincs vége, s mivel ezt tudjuk, sejthetjük, hogy kijutnak az útvesztőből és szembe találják magukat a rút valósággal, vagy azt ügyesen elrejtve egy ravasz színjátékkal.