Ismét egy
csíkos könyvet mutatok be, mely nagyon a szívemhez nőtt. Egy
éppen végzett gimnazista lány Ágnes történetét meséli el,
akinek mivel nem vették föl az egyetemre, valami megoldás után kell néznie a nyáron. Sokat őrlődik azon,
hogy vajon ő is elmenjen-e dolgozni, mint a nővére, de ő nem
tudja elképzelni magát egy gyárban robotolva ilyen fiatalon. Végül
felfigyel egy újsághirdetésre, mely ápolónőképzésről szól,
s azonnal jelentkezik is oda. Eleinte minden jól megy, megismerkedik
az ottani lányokkal, közelebb kerül egy tanárához, s kialakul
egy különleges szimpátia egy különleges fiú felé. De mikor
mentek a dolgok zavartalanul ? A kétségek tengerében vergődve
Ágnes már-már feladja azt, amiért eddig dolgozott, de még éppen
időben visszatalál arra az útra, amelyen járnia kell, s élete
végre révbe kerül. Kiderül hogyan boldogulnak barátnői, mi vezérelte a szerelmének vélt fiút különös tetteire, ki az aki igazán törődik vele, s ki az, akit nem szabad cserben hagyni.
S hogy miért éppen aranyeső? Ennek a csodás,
növénynek egy kedves kis szerepe van a regényben, ha elolvassátok
talán ti is elmosolyodtok mikor rájöttök jelentőségére.
Bizonyára sokunkkal megtörtént már, hogy miután rászántuk
magunkat, hogy elolvassunk egy könyvet pár oldal után csalódottan
csuktuk be, s emiatt az érzés miatt több hétnek, vagy hónapnak
kellett eltelnie ahhoz, hogy legközelebb kezünkbe vegyünk egy
másik könyvet.
Így jártam én is egy pincében töltött hosszú nap után,
amikor érdekes "kincsek" keresése céljából jártam odalent. Egy öreg, kopottas bútor legmélyén
rábukkantam egy klasszikus, még a szüleim gyerekkorát idéző
csíkos könyvre. Thury Zsuzsa A tűzpiros üveggömb című írásával
a kezemben tértem vissza a szobámba, s rögvest neki is kezdtem az
olvasásnak, mert azokról a tipikus csíkos és pöttyös könyvekről
csak jókat hallottam. Pár oldal elolvasása után viszont
csalódottan tettem le, mivel az addig olvasottak nem keltették föl
az érdeklődésemet. A háború alatti titkos szervezkedésekről
szólt. Egy kis család férfi tagját egyik nap elvitték, s csak az
anya és a kislány maradt otthon, magukra hagyva a felforgatott
házban. Eltelt legalább fél év, mire újra kezembe került a
könyv. Éppen nem volt semmi dolgom, és mivel nem sokkal előtte
olvastam az író egy másik regényét, ami megtetszett, úgy
gondoltam adok még egy esélyt ennek a könyvnek. Mikor továbbhaladt
a történet, meglepő módon egyre érdekesebb lett. A fiatal
tapasztalatlan anya egyre elkeseredettebben kereste férjét,
miközben fogalma sem volt arról, hogyan tartsa el a szétszakított
kis családját. Két idős hölgy mellett talált magának állást,
szeretett gyermekét viszont nem vihette oda, ezért kénytelen volt
őt egy ismerőse családjára bíznia. A kislányt hamar megszerette
a család, olyan bájos és ragaszkodó volt. Mint kiskutya a
gazdáját, úgy követte a család fiát mindenhova, együtt
játszottak, s mindenben követte őt. Az az idő, amit ott töltött
azon a szép helyen, a különleges kertben, különleges emberek
között felhőtlen volt számára, mert tudta, hogy anyja egyszer
visszajön hozzá. Bár megbeszélték, hogy amíg tart a háború,
és veszélyeknek vannak kitéve, addig az anya nem láthatja
gyermekét a kislány érdekében, ő mégsem bírta tovább, eljött
hozzá, hogy elvigye, de elhamarkodott döntésének
következményeképp rosszkor voltak rossz helyen, s haza már nem
jutottak. A hűvös, sötét éjszakában siettek haza, amikor az
utca végén fegyveres katonák tűntek föl, akik embereket
üldöztek, és lövöldöztek rájuk. A pisztolygolyó a tanácstalan
anyát is utolérte, de a zárt ajtók és ablakok mögött rettegő
emberektől nem kaptak segítséget, így a hideg utcakövön fekve a
rendőrség talált rá, s mellette egy kislányra, aki csodával
határos módon még élt. Nevét nem tudta elmondani, sem semmi más
információt, ezért nevelőintézetbe adták, ahol új nevet
kapott. Itt zárul le a regény első része. A második része a
túlélő kislányról szól évek múlva, mikor már csinos fiatal
lány vált belőle. Szülei sorsa mindig is foglalkoztatta őt,
ezért hosszas kereséssel, és mások segítségével feltárta
múltját. Megtudta kik voltak a szülei, kik voltak azok a
különleges emberek, akik annak idején befogadták őt, akik a
második családja voltak. Régi ködös emlékek tisztultak ki
szemei előtt, amikor meglátta gyerekkorának színhelyét, és az
igaz szerelem is megtalálta őt.
A regény elolvasása után elégedetten raktam a könyvet immár a
saját polcomra, mert semmi kétség, hogy megérte elolvasni, még
úgy is, hogy nem rövid. Megtanultam, saját példámból, hogy ne
ítélj első látásra, vagyis, ami eleinte nem tűnik
érdekfeszítőnek, attól még adhat felejthetetlen élményt, ha
képesek vagyunk arra, hogy jobban megismerjük. A regényt minden
fiatal lánynak ajánlom, nem sablonos, nem a Hollywood-i
szabályokat követő kiszámítható történet, hanem érdekes,
megindító, és romantikus.
Az ünnepeknek ugyan már vége van, de a lényeget ezután sem szabadna figyelmen kívül hagyni, a család, a szeretet olyan dolog, ami mindenki életében nagy jelentőséggel bír, vigyázni kell rá, ápolni, sosem szabad elhanyagolni. Manapság rendkívül sok család bomlik fel, erről szól ez a dal, amely a kiutat keresi a szétválásokból, s új reményt kelt a visszatérésekhez.
Fábián
Janka karácsonyi rövid e-története három testvérről, 1890.
decemberéből. A három lány Ida, Irén és Joli átlagos nővérek,
mindannyian odavannak az ünnepekért, reménykedve várják a havat,
s jókat korcsolyáznak a városligeti műjégen. A két nagyobb lány
el van már jegyezve, de Jolit a kissé még szeleburdi, szabályokkal
hadi lábon álló lányt nem hozza lázba a házasodás, nem vágyik
még romantikus kapcsolatra egészen addig, míg meg nem ismerkedik
Tóth Edével a vidéki tanítóval, aki hamar belopja magát a
szívébe. Mikor apjuk tudomást szerez az új ismeretségről
fellélegzik, örül annak, hogy mindhárom lányának biztosítva
van a jövője, s az eddig érdektelennek tűnő lány szívét végül
elnyerték. Az ifjú szerelmes pár románcát azonban kegyetlen
tragédia övezi, kapcsolatuk még csak ki sem tud bontakozni annyira
gyorsan történnek az események. Hogy a testvéri féltékenység,
a nagyravágyás, vagy a telhetetlenség vezet-e a sajnálatos
eseményhez, az olvasó dolga eldönteni, de egy biztos, abban az
évben a szeretet ünnepe fölé viharfelhők gyűltek melyek nem
tétováztak, kegyetlenül lesújtottak.
A szereplők egyes tettei gondolkodásra késztetnek, el lehet gondolkodni azon, hogy vajon mi viszi az embert arra, hogy semmibe vegye azt ami legálisan az övé, s olyat kívánjon, ami máshoz tartozik ?
A karácsony a szeretet ünnepe, ezért hallgassunk meg egy dalt Francesca Battistelli-től a szeretetről. Az énekesnőnek nemrég jelent meg a karácsonyi albuma, mely különleges dalokat tartalmaz, nekem nagyon tetszik. Ezúttal viszont egy korábbi dalát mutatom be:
Ma nem siet a suliba, se
munkába. Ma nincsen semmi halaszthatatlan tennivalója, amely arra
késztetné, hogy buszok után loholjon, percenként pillantson kis
fekete órájára. Ma nyugodtan indult el otthonról, hosszas
készülődés, minden kis részlet kiigazítása, s a tükör előtt
eltöltött órák után. Végső lépésként fehér sapkáját
fölvette óvatosan, hogy a frissen készült frizuráját el ne
rontsa. Csak egy kis fekete táskát vitt magával, most nem dobált
bele mindenféle fölöslegesnek tűnő tárgyat (amikről úgyis
tudta, hogy egyszer még szüksége lehet rá), csak a
legfontosabbakat, más úgysem fért már bele. A metrón ülve a
szemközti ablakban még lopva ellenőrizte, hogy külseje
elfogadható-e, majd elégedetten hátradőlt. A metrót követően
átszállt a hangulatos kis földalattira, mindenkori kedvencére. A
sárga metró, a megállók, a fehér csempés falak, a fekete-fehér
fotós alkotások mind lenyűgözték, s a múlt századot idézték.
Nem utazott sokat, hamar
meg is érkezett a megbeszélt találkozóhelyre. Kinyílt az ajtó
és rögtön meg látta őt. Önkéntelenül is elmosolyodott. Bár
nem ismerte annyira, mégis mikor elhívta örömmel beleegyezett.
Vidám pillantását viszonozta a fiú,s miután üdvözölték
egymást, együtt mentek föl a térre, hogy elmerüljenek a vásár
forgatagában. A már évek óta megrendezésre kerülő karácsonyi
vásár sosem okozott neki csalódást, szinte már hagyománnyá
vált, hogy a téren tegyen egy sétát még az ünnepek előtt, a
kirakott szebbnél szebb portékákat csodálva. Ez ma is így volt,
de most különleges társaságban tehette meg szokásos körjáratát.
Nem siettek, lassan lépdeltek egymás mellett, sokat beszélgettek,
s komoly eszmecserét folytattak a közelgő ünnepek hátteréről,
a családi hagyományokról, szokásokról. A kis fabódékon
csillogó égősorok lógtak mindenféle színben, a levegőben sült
gesztenye illata terjengett, s itt-ott forralt bort iszogató
embereket csoportosultak az asztalok köré. Még egy Mikulásnak
öltözött ősz hajú férfi is járkált a vásárban csengőt
rázva, s szaloncukrot osztogatva.
Mikor meglátta az jól
ismert bódét, ahol minden évben szívesen elidőzött, arca
felderült. Közelebb mentek s finomabbnál finomabb kürtős
kalácsokkal találták szembe magukat. Ilyenkor mindig azért volt
gondban, mert nem tudta eldönteni vajon melyiket is válassza.
Vaníliás, kókuszos, fahéjas, diós natúr? Megkérte a fiút,
hogy válasszon neki, s minthogy itt nincs rossz választás,
elégedetten nyugtázta, hogy egy vaníliásat nyújtott felé. Most
már kalácsot majszolva folytatták a nézelődést. Időközben
kezdett sötétedni, s a száz meg száz égősor fénye hangsúlyossá
vált, megvilágítva a kis apróságokkal megpakolt pultokat.
Elég régóta voltak kint
a dermesztő hidegben, de eddig észre sem vették, mert elragadta
őket a vásári nyüzsgés. Most azonban egy közeli kávézó
csábító melege odavonzotta őket. Hidegtől kipirult arccal ültek
le egy ablak melletti asztalhoz, s az étlap beható tanulmányozása
után a jól bevált forró csoki mellett maradtak, amihez még
egy-egy szelet kekszet is kaptak. Kellemesen elbeszélgettek az ital
mellett, annyira, hogy az idő múlását nem is figyelték. Már
régen megitták a fenséges ízű csokoládét, de még mindig nem
fogytak ki a szóból, élvezték egymás társaságát. Amikor a
beszélgetésbe egy kis szünet állt be, kinézett az ablakon, s
meglátta, hogy a felejthetetlen napot még szebbé az időközben
megindult hóesés tette. Hatalmas pelyhekben hullott a hó, fehér
takarót vonva az utcákra.
Elérkezettnek látták az
időt a távozásra, s elégedetten tértek haza mind a ketten.
Tudták, hogy nem is kérdés a folytatás.
Francesca Battistelli dala egy jövőbeli szerelemről. Francesca Battistelli - Someday Soon Én szeretnék lenni, aki tud rólad mindent Én szeretnék lenni, akin jár az eszed Én szeretnék lenni, akire mindig figyelsz Te vagy az, akire mindig is vártam El sem tudok képzelni jobbat annál, (hogy) Egyszer beléd szeretek Majd fogom a két kezedet Megvalósítjuk terveinket A kék ég alatt egyszer Neked adom a szívem Elkezdodik a történetünk Tényleg hamarosan Én szeretnék lenni, aki mindent veled tesz Csillagokat néz, autót mos, sétál, vásárol Én szeretnék lenni, akinek megváltozik a neve Pontosan olyanra, mint a tied
El sem tudok képzelni jobbat annál, (hogy) Egyszer beléd szeretek Majd fogom a két kezedet Megvalósítjuk terveinket A kék ég alatt egyszer Neked adom a szívem Elkezdodik a történetünk Tényleg hamarosan
Igen, azt fogom mondani: szeretlek Egy tökéletes napon És a szavak a fejemben úgy hangzanak, Mint az angyalok éneke Ezt kell elmondanom
