Ma Belle I.

Egy hosszabb novellámat osztom meg veletek, melyet felkérésre írtam, több részletben olvashatjátok el, igyekszem naponta fölrakni a folytatást.

Ma Belle

 Hamar leesett a hó. Még csak november vége volt, de Elena egy reggel arra ébredt, hogy sűrű pelyhekben esik a hó. Bosszúsan figyelte a kavargó pihéket az ablakból, hiszen tudta, egy fontos üzleti találkozóra készült Párizsba. A cég, ahol dolgozott, visszautasíthatatlanul nagy rendelést kapott Franciaországból, így elküldték őt a részleteket megtárgyalni. Bár szívesen utazott külföldre, a főnöke a lelkére kötötte, hogy meg ne próbáljon hasznot húzni az utazásból, kizárólag üzleti ügyben megy oda. Még az útiköltséget is forintra kiszámolta, annyira szűkmarkúan, hogy még egy kávét sem tudna meginni a cég pénzén. Az út után természetesen azonnal várják őt haza, nehogy lemaradjon a munkával.

Mivel minden jel a tél beköszöntére utalt, barna fűzős félcipőjét, melyet előző este gondosan kikészített, félrerakta, s helyette előkereste a melegebb bokacsizmáját. Elővette szürke svájci sapkáját és fekete gyapjúsálját. Hamar elkészült, s fehér bőröndjével elindult a repülőtérre.

*

Filip különös dallamra ébredt. Ahogy az Intrercontinental hatalmas franciaágyában feküdt, azon gondolkozott, hogy miért a „Jingle Bells” karácsonyt idéző dala kelti föl álmából. Kinyitotta a szemét, s pár pillanatra elidőzött az ablakon, ahol hóesés látványa tárult szemei elé.- Még nincs is itt az ideje – dünnyögte maga elé fáradt hangon. A hangforrás felé fordult s eszébe jutott minek is köszönheti-e korai ébresztőt. A dallamot egy mobiltelefon szolgáltatta, melyet a szomszéd szoba lakójától nyúlt le tegnap este, amíg a tulajdonosa lent a bárban múlatta az idejét. Talán várt valakire. Vagy valamire. Akkor sincs még karácsony.. Minek használ ilyen csengőhangot? - morfondírozott magában, miközben a telefonért nyúlt. Egy SMS érkezett: Pont Neuf.

*

Korán érkezett. Szokásához hűen Elena már jóval az indulás előtt ott volt a repülőtéren, hogy mindent nyugodtan elintézhessen. Bőröndjét, mely addig súlyosan lehúzta karját, már becsekkolta, s a kaput is megkereste, amin át kell majd haladnia, hogy felülhessen a gépre. Amíg várakoznia kellett, a mosdóhelység tükrénél megigazította sminkjét, egy leheletnyi púdert rakott az arcára, s megerősítette vörös rúzsát, mely remekül passzolt a szintén vörös szövetkabátjához. Kezeit végig simította hosszú hullámos fürtjein. Az órájára pillantott, de az idő olyan ráérősen vánszorgott, hogy eldöntötte iszik egy kávét, még az indulás előtt. Egy süppedős bőrfotelben foglalt helyet, s amíg a forró italt várta a körülötte ülőket tanulmányozta. A pultnál egy alacsony férfi ült magányosan, a mellette lévő széken egy kókadó virágcsokor pihent. - Biztosan vár valakire – gondolta. A szomszédos asztalnál egy titokzatos alak ült és egy jókora újságot olvasott, akkora volt a lap, hogy az ember ki sem látszott mögüle. Ahogy őt nézte megakadt a szeme a szalagcímen. A cikk arról tudósított, hogy vulkánkitörés bénította meg a légteret Anglia és Franciaország felett, minden repteret lezártak, a járatokat törölték. - Ez nem lehet – suttogta. Fölpattant és kiviharzott, a kávét meg sem várta, a pincér bosszúsan nézett utána.

A pályaudvaron hatalmas füst gomolygott, amit egy éppen érkező vonat ontott ki magából. Tanácstalanul tekintett balra-jobbra, a jegypénztár után kutatva, míg meg nem látta a kis ablakot, mely előtt akkora sor állt, mintha ingyen osztották volna a jegyeket. Sóhajtott egy nagyot és beállt egy középkorú, hosszú fekete kabátos, furcsa harmincas éveket idéző kalapos férfi mögé. Amíg várakozott felhívta főnökét, hogy tudassa vele, a tervezettnél valószínűleg sokkal később fog Párizsba érni, s emiatt el kell napolni a megbeszélést is. János, a cég vezetője nem volt elragadtatva a hírtől, s eléggé felhúzta magát, amiért meg kell váratni az értékes vevőt. Érezni lehetett a hangján az idegességet. - Most nem szívesen lennék vele egy szobában- gondolta ijedten Elena.

• Mindenképpen nyélbe kell ütni ezt az üzletet! - utasította János
• Nem tehetek róla, hogy nem járnak a gépek – védekezett Elena
• Akárhogyan is, de el kell intézni, a cég fennállása függ ettől.
• Megteszem, amit tudok – sóhajtott Elena
• El is várom magától – s ezzel János letette a telefont.
  Pompás – gondolta Elena, s előrébb lépett a közben haladó sorral.

Mikor húsz perc múlva végre sorra került, felvilágosították, hogy már csak a másodosztályon maradt hely (mintha lenne pénze az első osztályra), s több helyen is át kell majd szállnia. Továbbá a vonat este hatkor indul, így hosszú órákat várakozhat az indulásra. Elena úgy döntött, hogy ezt a tényt inkább nem osztja meg Jánossal, nehogy jobban dühbe guruljon. Akár haza is mehetne, amíg nem indul a vonat, legalább nem kell tovább itt fagyoskodnia.  

*

Pont Neuf. Szóval Párizsban kötik meg az üzletet – gondolta Filip, viszont az este kis híján lelepleződött, ezért nem tudta teljesen átvizsgálni a szomszéd szobát, úgy döntött, hogy most megpróbálja hátha ott találja azt a bizonyos aktát, vagy egyéb információt. Kilépett a kis erkélyre s az utcát nézte. Korán volt még, nem sokan jártak odalent, s még kevesebben kémleltek fölfelé, úgyhogy egy jól irányzott mozdulattal átlépett a korláton. Lassan araszolt a vékony párkányon a szomszéd balkonra, majd mikor odaért a kis balusztrádokba kapaszkodva benézett a szobába. Semmi mozgást nem látott, így átugrott a korláton és közelebb lépett az üvegajtóhoz. Egy negyvenes éveiben járó, szőke hajú, kissé kövérkés férfi nyúlt el a hatalmas franciaágyon. Eléggé ki volt ütve, biztos sokat ivott az éjjel. Filip előhúzott egy drótot és ügyesen kinyitotta a zárat. Egy aktatáskát talált az ágy mellett. Odaosont és óvatosan felnyitotta. Nem volt benne semmi különös, egy újság, tollak, és egy útlevél Antonio Barross névre kiállítva. Tovább kutatott a táskában s egy alig észrevehető kis zsebből fekete-fehér képeket húzott elő. Egy bubi frizurás karcsú nőt ábrázolt mindegyik kép. Nem tűnt számára ismerősnek, de eltette őket, lehet, hogy ő hozza majd az aktákat. Körbenézett, s a félig nyitott fürdőszoba ajtón keresztül egy furcsa üveget látott meg a mosdón. Kinyitotta a barna üveget, s megállapította, hogy erős nyugtatót tartalmaz. Valaki más is járt itt, elaltatta Antoniot, keresett valamit, és ki tudja, hogy talált-e. Mindenesetre a telefon jó kezekbe került, s Filip úgy döntött, hogy magánál tartja hátha kap egyéb utasításokat. De ki előzte meg őt? Senki gyanúsat nem látott a szállodában. Tüzetesebben átvizsgálta a szobát, s egy apró aranyszínű gombra bukkant az ágy alatt. Hunyorítva méregette az apró tárgyat, mely egy vasmacskát ábrázolt. Elrakta, s már indult is, de nem az erkély, hanem a folyosó felé. Résnyire nyitotta az ajtót, kilesett rajta, s miután meggyőződött arról, hogy senki nincs a közelben, kilépett, s halkan becsukta az ajtót. Szobájában gyorsan összepakolt, s kijelentkezett a hotelből. Jelentést tett a központban a talált dolgokról, leadta a fényképeket, s amíg az útvonalat tervezte át Európán, egy csoport megfigyelte a szállodát és rátaláltak a képen látható nőre. Fekete ruhás, fekete sisakos kommandósok törtek be a nő szobájába, s észrevétlenül elrabolták a hotelből. Meg is találták nála a titkos iratokat, melyeket rögtön át is adtak Filipnek, aki elégedetten indult útnak. Fogott egy taxit, s a pályaudvarra vitette magát. Akárki is volt még a hotelszobában, talán nem tudja, hogy Párizsban az Új hídnál lesz az üzlet megkötve.

*

Órák óta zötykölődött Elena egy másodosztályú kabinban, s a rohanó tájat figyelte az ablakból. Megnyugtatta a természet látványa, az erdők, mezők árasztotta higgadtság. Csend honolt a kis helységben, mindenki el volt foglalva a maga kis tevékenységével. Elenával szemben ült egy hosszú szőke fonatos hajú, szemüveges, szemlátomást egyetemista lány. Teljesen bele volt merülve a vaskos könyvbe, amit éppen tanulmányozott. Időnként felpillantott olvasmányából és merengő arccal a távolba tekintett. Mellette egy szunyókáló idős asszony foglalt helyet egy megrakott kosárral az ölében. A szalonna és a frissen sült pogácsa illata betelítette az egész kabint. Rajtuk kívül volt még egy pocakos nagy bajuszú uraság, aki annyira otthon érezte magát, hogy két helyet is elfoglalva terpeszkedett. Egy hírlapot olvasott, miközben nagyokat ásítozott.

Az ég besötétedett, a lámpákat felkapcsolták, s időközben nagy sóhajok és panaszáradat közepette föltápászkodott az asszonyság, aki leszállni készült. A fiatal egyetemista lány, mint aki megértette a célzást, felpattant, kivette a kosarat a néni kezéből, s előreengedve kitessékelte a kabinból. Később visszatért közéjük, de akkor már nem folytatta az olvasást, hamar elszenderedett. Elena is fáradtnak érezte magát, s már-már csukódtak le a szemei, amikor egy magas, barna hajú, borostás férfi húzta el az ajtót. Fekete öltönyt viselt, de hiányzott róla a nyakkendő, fehér inge teteje ki volt gombolva. Az Elena mellett lévő helyet szemelte ki magának, s szó nélkül leült. Végignézett utastársain, mintha mérlegelné, hogy elviselhető lesz-e az utazása. Az egyetemistáról a terpeszkedő férfira vándorolt a tekintete - aki mivel az újságot már kiolvasta, nagyokat szuszogva nyugovóra tért – majd Elenán állapodott meg. Kissé kínos érzés volt ez neki, ugyan mit néz rajta annyira kitartóan, de végül a férfi megtörte a csendet.

• Ugye nem bánja, hogy ideültem?
• Csak tessék – válaszolt Elena unottan.

Az ablak felé fordult, de olyan sötét volt már, hogy hiába nézett ki, csak a saját tükörképét látta. Fölállt, hogy levegye a fehér bőröndöt és előszedjen belőle egy párnát, amivel kényelmesebben tud majd aludni, de amint meglátta a férfi, azonnal fölállt ő is.

• Hadd segítsek, még a végén a fejemre ejti ezt a hatalmas koffert. Hová utazik ekkora csomaggal ?

Nem tetszett Elenának, hogy így közbe avatkozott, ő igenis elbírja a táskáját, nem kell neki az ő segítsége, eddig is egészen jól megvolt.

• Köszönöm, én is elbírom.
• Ugyan már ne nevettessen. Engedje már meg, hogy levegyem. - ezzel a férfi könnyedén leemelte a táskát, de mielőtt odaadta volna, észrevétlenül fölpattintotta a zárat, s a koffer kinyílt.

Szabadkozva gyorsan visszacsukta és a nő kezébe adta a táskát. Ez volt a legfeltűnőbb csomag a kabinban, ezért ellenőrizte a tartalmát. Elena azonban kezdett mérges lenni a férfira, kirántotta a kezéből a táskát, s kivette belőle a párnáját.

• Tényleg sajnálom, ne haragudjon – mondta bocsánatkérően
• Nem hiszek neked!
• Hadd engeszteljem ki – ezzel fölemelte és visszarakta a helyére a táskát – na most már megbocsájt?
• Ha ez ennyit jelent.- sóhajtott – Megbocsájtok.
• Na látja. Egyébként Filip vagyok – a nő felé nyújtotta a kezét, aki viszonozta, de Filip nem megrázta, hanem kezet csókolt neki.
• Elena.
• Hová igyekszik ilyenkor Elena?

Elena megadta magát, kissé a férfi felé fordulva válaszolt.

• Párizsba egy üzleti találkozóra.
• Milyen üzlet? - vonta föl szemöldökét Filip
• Egy bútorkészítő cégnek dolgozom. Hatalmas mennyiségű rendelést kapott Párizsból és én fogom megkötni az üzletet, már ott kellene lennem, de nem járnak a repülők, így ide kényszerültem. Napokig utazhatok...
• És magát szalajtják ilyen messzire ? - kérdezte meglepetten
• Azt hiszi nem vagyok képes a feladatra ? - pillantott felé haragosan
• Ne értsen félre, de én biztos egy férfit küldenék.

Elenának kezdett elege lenni Filipből. Mégis mit képzel? Azt hiszi, hogy azért, mert nő nem tud megbirkózni ilyen küldetéssel? Terhessé vált számára a beszélgetés. - Még jó, hogy nem a főnököm – mondta, s ezzel befordult az ablak felé és lehunyta a szemét.

Filip még nézte egy ideig a magában füstölgő Elenát....

(folyt.köv.)