Ideális téli randevú

Randezvous

Ma nem siet a suliba, se munkába. Ma nincsen semmi halaszthatatlan tennivalója, amely arra késztetné, hogy buszok után loholjon, percenként pillantson kis fekete órájára. Ma nyugodtan indult el otthonról, hosszas készülődés, minden kis részlet kiigazítása, s a tükör előtt eltöltött órák után. Végső lépésként fehér sapkáját fölvette óvatosan, hogy a frissen készült frizuráját el ne rontsa. Csak egy kis fekete táskát vitt magával, most nem dobált bele mindenféle fölöslegesnek tűnő tárgyat (amikről úgyis tudta, hogy egyszer még szüksége lehet rá), csak a legfontosabbakat, más úgysem fért már bele. A metrón ülve a szemközti ablakban még lopva ellenőrizte, hogy külseje elfogadható-e, majd elégedetten hátradőlt. A metrót követően átszállt a hangulatos kis földalattira, mindenkori kedvencére. A sárga metró, a megállók, a fehér csempés falak, a fekete-fehér fotós alkotások mind lenyűgözték, s a múlt századot idézték.

Nem utazott sokat, hamar meg is érkezett a megbeszélt találkozóhelyre. Kinyílt az ajtó és rögtön meg látta őt. Önkéntelenül is elmosolyodott. Bár nem ismerte annyira, mégis mikor elhívta örömmel beleegyezett. Vidám pillantását viszonozta a fiú,s miután üdvözölték egymást, együtt mentek föl a térre, hogy elmerüljenek a vásár forgatagában. A már évek óta megrendezésre kerülő karácsonyi vásár sosem okozott neki csalódást, szinte már hagyománnyá vált, hogy a téren tegyen egy sétát még az ünnepek előtt, a kirakott szebbnél szebb portékákat csodálva. Ez ma is így volt, de most különleges társaságban tehette meg szokásos körjáratát. Nem siettek, lassan lépdeltek egymás mellett, sokat beszélgettek, s komoly eszmecserét folytattak a közelgő ünnepek hátteréről, a családi hagyományokról, szokásokról. A kis fabódékon csillogó égősorok lógtak mindenféle színben, a levegőben sült gesztenye illata terjengett, s itt-ott forralt bort iszogató embereket csoportosultak az asztalok köré. Még egy Mikulásnak öltözött ősz hajú férfi is járkált a vásárban csengőt rázva, s szaloncukrot osztogatva.

Mikor meglátta az jól ismert bódét, ahol minden évben szívesen elidőzött, arca felderült. Közelebb mentek s finomabbnál finomabb kürtős kalácsokkal találták szembe magukat. Ilyenkor mindig azért volt gondban, mert nem tudta eldönteni vajon melyiket is válassza. Vaníliás, kókuszos, fahéjas, diós natúr? Megkérte a fiút, hogy válasszon neki, s minthogy itt nincs rossz választás, elégedetten nyugtázta, hogy egy vaníliásat nyújtott felé. Most már kalácsot majszolva folytatták a nézelődést. Időközben kezdett sötétedni, s a száz meg száz égősor fénye hangsúlyossá vált, megvilágítva a kis apróságokkal megpakolt pultokat.

Elég régóta voltak kint a dermesztő hidegben, de eddig észre sem vették, mert elragadta őket a vásári nyüzsgés. Most azonban egy közeli kávézó csábító melege odavonzotta őket. Hidegtől kipirult arccal ültek le egy ablak melletti asztalhoz, s az étlap beható tanulmányozása után a jól bevált forró csoki mellett maradtak, amihez még egy-egy szelet kekszet is kaptak. Kellemesen elbeszélgettek az ital mellett, annyira, hogy az idő múlását nem is figyelték. Már régen megitták a fenséges ízű csokoládét, de még mindig nem fogytak ki a szóból, élvezték egymás társaságát. Amikor a beszélgetésbe egy kis szünet állt be, kinézett az ablakon, s meglátta, hogy a felejthetetlen napot még szebbé az időközben megindult hóesés tette. Hatalmas pelyhekben hullott a hó, fehér takarót vonva az utcákra.

Elérkezettnek látták az időt a távozásra, s elégedetten tértek haza mind a ketten. Tudták, hogy nem is kérdés a folytatás.