Randezvous
Ma nem siet a suliba, se
munkába. Ma nincsen semmi halaszthatatlan tennivalója, amely arra
késztetné, hogy buszok után loholjon, percenként pillantson kis
fekete órájára. Ma nyugodtan indult el otthonról, hosszas
készülődés, minden kis részlet kiigazítása, s a tükör előtt
eltöltött órák után. Végső lépésként fehér sapkáját
fölvette óvatosan, hogy a frissen készült frizuráját el ne
rontsa. Csak egy kis fekete táskát vitt magával, most nem dobált
bele mindenféle fölöslegesnek tűnő tárgyat (amikről úgyis
tudta, hogy egyszer még szüksége lehet rá), csak a
legfontosabbakat, más úgysem fért már bele. A metrón ülve a
szemközti ablakban még lopva ellenőrizte, hogy külseje
elfogadható-e, majd elégedetten hátradőlt. A metrót követően
átszállt a hangulatos kis földalattira, mindenkori kedvencére. A
sárga metró, a megállók, a fehér csempés falak, a fekete-fehér
fotós alkotások mind lenyűgözték, s a múlt századot idézték.
Nem utazott sokat, hamar
meg is érkezett a megbeszélt találkozóhelyre. Kinyílt az ajtó
és rögtön meg látta őt. Önkéntelenül is elmosolyodott. Bár
nem ismerte annyira, mégis mikor elhívta örömmel beleegyezett.
Vidám pillantását viszonozta a fiú,s miután üdvözölték
egymást, együtt mentek föl a térre, hogy elmerüljenek a vásár
forgatagában. A már évek óta megrendezésre kerülő karácsonyi
vásár sosem okozott neki csalódást, szinte már hagyománnyá
vált, hogy a téren tegyen egy sétát még az ünnepek előtt, a
kirakott szebbnél szebb portékákat csodálva. Ez ma is így volt,
de most különleges társaságban tehette meg szokásos körjáratát.
Nem siettek, lassan lépdeltek egymás mellett, sokat beszélgettek,
s komoly eszmecserét folytattak a közelgő ünnepek hátteréről,
a családi hagyományokról, szokásokról. A kis fabódékon
csillogó égősorok lógtak mindenféle színben, a levegőben sült
gesztenye illata terjengett, s itt-ott forralt bort iszogató
embereket csoportosultak az asztalok köré. Még egy Mikulásnak
öltözött ősz hajú férfi is járkált a vásárban csengőt
rázva, s szaloncukrot osztogatva.
Mikor meglátta az jól
ismert bódét, ahol minden évben szívesen elidőzött, arca
felderült. Közelebb mentek s finomabbnál finomabb kürtős
kalácsokkal találták szembe magukat. Ilyenkor mindig azért volt
gondban, mert nem tudta eldönteni vajon melyiket is válassza.
Vaníliás, kókuszos, fahéjas, diós natúr? Megkérte a fiút,
hogy válasszon neki, s minthogy itt nincs rossz választás,
elégedetten nyugtázta, hogy egy vaníliásat nyújtott felé. Most
már kalácsot majszolva folytatták a nézelődést. Időközben
kezdett sötétedni, s a száz meg száz égősor fénye hangsúlyossá
vált, megvilágítva a kis apróságokkal megpakolt pultokat.
Elég régóta voltak kint
a dermesztő hidegben, de eddig észre sem vették, mert elragadta
őket a vásári nyüzsgés. Most azonban egy közeli kávézó
csábító melege odavonzotta őket. Hidegtől kipirult arccal ültek
le egy ablak melletti asztalhoz, s az étlap beható tanulmányozása
után a jól bevált forró csoki mellett maradtak, amihez még
egy-egy szelet kekszet is kaptak. Kellemesen elbeszélgettek az ital
mellett, annyira, hogy az idő múlását nem is figyelték. Már
régen megitták a fenséges ízű csokoládét, de még mindig nem
fogytak ki a szóból, élvezték egymás társaságát. Amikor a
beszélgetésbe egy kis szünet állt be, kinézett az ablakon, s
meglátta, hogy a felejthetetlen napot még szebbé az időközben
megindult hóesés tette. Hatalmas pelyhekben hullott a hó, fehér
takarót vonva az utcákra.
Elérkezettnek látták az
időt a távozásra, s elégedetten tértek haza mind a ketten.
Tudták, hogy nem is kérdés a folytatás.
Ti hova mennétek szívesen randizni ?
VálaszTörlésRészemről ez az időjárástól is függ, de lehetőleg nyitott helyre mennék. Ugyanakkor fontos szempont számomra, hogy ne legyen nagy a tömeg, mert úgy nehezebb figyelni a másik félre. Tehát egy vízpart, vagy egy park ideális helyszín lenne(persze kikérném a másik véleményét is e kérdésben).
VálaszTörlésHol:::???? BÁRHOL!! de persze függ sok dologtól: időjárás, évszak, személyiség, érzésektől.
VálaszTörlésKávézó, cukrászda jó ötlet, hívtak már meg forralt borozni is a hideg télben egy kiadós, beszélgetős séta után. A társaság is számít a döntésben, én örülök, ha a fiúnak vannak ötletei inkább.
VálaszTörlés